Sport

Csoportelsőként jutott ki az Eb-re a női kézicsapat

A magyar női kézilabda-válogatott 30-22-re verte Fehéroroszországot szombaton kora este, ezzel a 7. csoport élén végzett.

A mieink nem kezdték jól a mérkőzést, különösen a védekezésünk nem volt rendben. A 13. percben 2-7 is volt az állás, így alaposan össze kellett szednie magát a magyaroknak. A fehéroroszok egy picit fáradni látszottak koncentrációban, viszont a pirosmezesek apránként faragtak a hátrányból, így félidőre már csak egy gól volt a lemaradásunk.

Fordulás után aztán kinyílt a gólzsák, hat perc alatt átvette a magyar csapat a vezetést és bár a fehéroroszok próbálták tartani a lépést, az utolsó húsz percre elfogyott az erejük. A mérkőzés végéhez közeledve még nem tűnt reálisnak nagy arányú győzelem, Hornyák Dóra 56. percben lőtt góljával még csak 25-22-re vezettünk, ám ellenfelünk sorban szórta el a labdákat, a magyarok pedig egy lerohanást sem hibáztak el.

A végeredmény becsapós, sokkal szorosabb mérkőzést játszott a két csapat, de Magyarország megérdemelten nyerte meg a találkozót. Csoportelsőként vélhetően kedvező helyzetből várhatjuk az Európa-bajnokság sorsolását, melyre június 12-én kerül sor.

Végeredmény – Európa-bajnoki selejtező

Magyarország – Fehéroroszország 30-22 (12-13)

A 7. csoport végeredmény:

1. Magyarorszég 10 pont (+62)
2. Hollandia 10 pont (+67)
3. Fehéroroszország 4 pont (+4)
4. Koszovó 0 pont (-133)
(pontegyenlőség miatt az egymás elleni eredmények döntöttek az első helyen)

Fotó: keziszovetseg.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik