Foci

A két évvel ezelőtti csodáért imádkoznak a Vasas-drukkerek

Bajnoka már van az NB I-nek, kiesője viszont még nincs, és az utolsó forduló előtt öt csapatnál is görcsben vannak a gyomrok, hogy mi lesz a vége, ünnep vagy könnyek.

A Vasas tavaly a bajnokság egyik legkellemesebb meglepetését okozta, Michael Oenning fiatalokkal teletűzdelt csapata egy darabig az aranyéremért is harcban volt, végül bronzérmes lett.

Aztán jött az idei szezon, és a Vasas képtelen volt megközelíteni a tavaly látott teljesítményét, úgyhogy az angyalföldi szurkolók most azért imádkoznak, hogy megismétlődjön a 2015-2016-os idény utolsó fordulója, amikor végül a Puskás Akadémia kárára sikerült kiharcolni a bennmaradást az MTK elleni győzelemmel.

“Ez a mérkőzés számunkra egy bajnoki döntővel ér fel, így egy különálló mérkőzés lesz a korábbi harminckettőhöz képest. A Honvéd elleni mérkőzések ráadásul mindig különlegesek. Ehhez még a mostani esetben hozzájárul az is, hogy a találkozó eredménye egész szezonunk végkimeneteléről dönt. Itt már nem számít, hogy éppen hány sérültünk van, a lehető legtöbbet kell kihoznunk a mérkőzésből. Így a lehető legnagyobb szellemi és testi frissességre lesz szükségünk a siker eléréséhez.

Ehhez nagyon jó alapot ad a Haladás elleni múlt heti győzelmünk és az így felszabadult többletenergia, amelyeket szombaton este fel kell tudni használnunk, mert már nincs értelme tartalékolni. Mivel a saját kezünkben van a sorsunk, győzelem esetén nem kell másra figyelnünk”

– nyilatkozta a csapat honlapján Oenning.

Ami jó előjel lehet a Vasas számára, hogy az utóbbi időben nagyon megy a csapatnak a Honvéd ellen, idén mind a kétszer az angyalföldiek nyertek, akik az utolsó öt egymás elleni meccsből csak egyet vesztettek el.

A Honvédnak szintén fontos lesz az idényzáró, mivel még van esélye odaérni az EL-t érő helyekre, és ha a Magyar Kupát megnyerő Újpest lesz a harmadik, akkor még a negyedik pozíció is nemzetközi kupát ér.

Persze adódik a kérdés, mennyire vágyik a Honvéd a nemzetközi porondra, főleg, hogy azt hallani, hogy sokan távoznak majd,

a nigériai jobbhátvéddel, Patrick Ikenne-King állítólag az MTK-ba tart, Bobál Dáviddal és Eppel Mártonnal kapcsolatban lengyel klubokat emlegetnek, a gólkirályi címre törő Davide Lanzafamét pedig a Fradi szeretné megszerezni.

Ha ez a négy alapember valóban elmegy, az alapjaiban rázhatja meg a kispesti klubot. Könnyen lehet, hogy sokaknak búcsúmeccsük lesz a szombati, és valószínűleg nem szeretnének vereséggel elköszönni.

Úgyhogy mindenképpen izgalmas találkozóra van kilátás, és akármi lesz a vége, valamelyik oldalon biztos lesznek szomorú arcok.

NB I, 33. (utolsó) forduló:

Budapest Honvéd – Vasas FC 19.00, v.: Solymosi
Újpest FC – Debreceni VSC 19.00, v.: Szabó Zs.
Puskás Akadémia FC – Paksi FC 19.00, v.: Erdős
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Ferencváros 19.00, v.: Szőts
Diósgyőri VTK – Videoton FC 19.00, v.: Iványi
Swietelsky Haladás – Mezőkövesd Zsóry FC 19.00, v.: Farkas Á.

 

A tabella:
1.  Videoton FC 32 20 8 4 64-26 68 pont – már bajnok
2.  Ferencvárosi TC 32 18 11 3 66-28 65
3.  Újpest FC 32 11 13 8 39-37 46
4.  Debreceni VSC 32 12 8 12 52-45 44
5.  Budapest Honvéd 32 12 8 12 47-52 44
6.  Paksi FC 32 11 9 12 43-47 42
7.  Puskás Akadémia 32 10 10 12 40-46 40
8.  Mezőkövesd Zsóry FC 32 9 10 13 35-51 37
9.  Swietelsky Haladás 32 10 5 17 34-50 35
10.  Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 32 8 11 13 36-43 35
11.  Vasas FC 32 9 7 16 37-58 34
12.  Diósgyőri VTK 32 9 6 17 42-52 33

Ajánlott videó

Olvasói sztorik