Alacsony részvétel mellett ugyan, de hozták a papírformát a romániai választások. A nyertes, a jelenleg is kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD), amely így a vele szövetséges Román Humanista Párttal (PUR) közösen valószínűleg kormányt is alakíthat. Adrian Năstase, jelenlegi kormányfő, aki egyben a köztársasági elnöki székért is harcba indult, az urnazárás után nem sokkal gyors kormányalakítást ígért és a kormány eddigi munkájának folytatását.
A választásokat a körülményekhez képest nyugodt, s a rendszerváltás óta legnagyobb profizmussal kivitelezett kampány előzte meg. A hétfő reggeli (exit poll) eredmények szerint a szociáldemokrata-humanista párti koalíció 39 százalékkal vezet, miközben az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Párt (PD) által létrehozott liberális koalíció 34 százaléknyi szavazatot szerzett. A Nagy Románia Párt (PRM) pedig 13 százaléknyi szavazattal a harmadik helyen végzett, de királycsináló szerepe valószínűtlen, mert korábban mindkét nagy párt kizárta a PRM-el kötendő koalíció lehetőségét. Ugyanakkor a végeredményre a második fordulóig kell várni.
|
Az RMDSZ – a „méreg” nyelve?
A párton és a romániai magyarságon belül feszülő ellentétek az utolsó pillanatig kérdésessé tették, hogy sikerül-e a magyar pártnak elérnie a parlamentbe jutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt. A magasabb arányú voksolási kedv szintén kedvezőtlenül befolyásolta volna az RMDSZ esélyeit. De a lagymatag részvétel, amely meg sem közelítette a 2000-es választások 65 százalékos részvételi arányát, végül ismét a parlamentbe és a szenátusba repítette a magyar pártot.
A királycsináló szerep a 90-es évekhez hasonlóan ismét a kis magyar párté lehet. Ugyanakkor a párt illetékesei vasárnapi nyilatkozataikban óvakodtak attól, hogy túlzott illúziókat kergessenek, s inkább a saját integritásukat, s az arculat megőrzését tekintették elsőlegesnek.

Adrian Năstase; Foto:MTI
Az elnök
Az elnökválasztás első fordulójában Adrian Năstase szociáldemokrata elnökjelölt a szavazatok 43 százalékát szerezte meg, míg a másik esélyes Traian Băsescu, a PNL-PD koalíció jelöltje mindössze a szavazatok 34 százalékával büszkélkedhet. Mivel egyik jelöltnek sem sikerült begyűjtenie a voksok 51 százalékát, az elnöki mandátum sorsa a december 12-én megrendezésre kerülő második fordulón kettejük között dől majd el.
A két jelölt lényegében egymástól kevéssé különböző politikai ajánlatot tett, de az elemzők többször is kiemelték: a rendszerváltást követően egy ciklust kivéve mindvégig kormányon levő szociáldemokraták első alkalommal engedhetik meg maguknak, hogy valós gazdasági eredményekre támaszkodva kampányoljanak. A román gazdaság kilátásai hosszú évek óta először kedvezőek, az infláció mértéke töredéke az akárcsak négy évvel ezelőttinek. Mindkét jelölt támogatja személyi jövedelemadó reformját, s csak a 16 százalékos, egykulcsos adó bevezetésének időpontjában tér el a véleményük.
|
A román média ugyanakkor figyelmeztet, hogy az elnökválasztás még korántsem lefutott, hiszen a két jelölt közti mintegy 7 százalékpontos különbség könnyen ledolgozható, amennyiben a harmadik helyen végzett Corneliu Vadim Tudor szavazói az Băsescura voksolnak. Márpedig a közvéleménykutatók felmérései szerint ez a helyzet: mivel a Nagy Románia Párt jelöltjére szavazó 11,6 százalék Băsescut támogatja. Ez szintén az RMDSZ királycsináló szerepánek erősödéséhez vezethet. Az RMDSZ jelöltjére, Markó Bélára a szavazók 4,2 százaléka voksolt.
