Belföld

Bőven növekszik még a Mészáros-klán vagyona

Sikert sikerre halmoz Mészáros Lőrinc mára lényegében áttekinthetetlenné bonyolódott és hatalmasra duzzadt cégbirodalmában. Elég csak némely fontosabbnak tartott vállalkozásának tavalyi gazdálkodásáról írt cikkeink címét idetenni:

Ami csak a portfóliójába tartozik, többnyire messze ágazati átlag felett gyarapodott, akárhol klikkelünk a Mészáros-csoport mérlegbeszámolóiba, ez derül ki. A vergődő médiaiparban működő Mediaworks-öt például 2,4 milliárd veszteséggel vette át Mészáros, és egy év alatt 4,3 milliárd forint nyereségbe fordította, miközben megduplázta az árbevételét.

És a portfólió viharos tempóban gyarapszik. 2014-ben még egy tucat cég sem tartozott a Mészáros klán érdekeltségébe, 10 milliárd nyereséget sem hoztak össze egy év alatt. Azóta bőven száznál is több céget átölelő birodalommá terebélyesedett a cégháló. Szinte válogatás nélkül felszámolásból, másoktól meg-/el-/átvett vállalkozásokkal gyarapszik folyamatosan. A valaha úgy 11 állami milliárdból épített, majd bedőlt egerszalóki Saliris hotel és gyógyfürdő komplexum ugyanúgy a csoportban landolt, mint a német RWE-től megvett Mátrai Erőmű Zrt. vagy az Eximbank hitelével segített gigantikus tiszapüspöki izocukorgyártó. Utóbbit a 45 milliárdos, zöldmezős beruházás közben.

Mészáros a búzakeményítő-gyárának alapkőletételén. Fotó: MTI/Komka Péter

A kereszttulajdonlásokkal megbonyolított,  három, nem kizárólagos, de közvetve vagy közvetlenül többségi tulajdonában levő vállalata a tőzsdén is jegyzett.

  • A legnagyobb kétség kívül az Opus Nyrt., amely számos szektorban rendelkezik érdekeltségekkel. Médiaüzletei között legismertebb talán a Népszabadságot bezáró Mediaworks Hungary Kft., de a nehézipartól kezdve a mezőgazdaságon át az építőiparig és ingatlankezelésig széles spektrumon játszik. És forgalmán meg is látszott a kikövezett pálya: triplázódva 46 milliárd forintra nőtt az árbevétele, és a megelőző évi közel 1 milliárd forintos veszteségből átfordult a nyeresége 5,9 milliárd forintos pluszba.
  • Az elsősorban a turizmusban, szállodaiparban nyomuló Konzum Nyrt. is megtáltosodott, szerény árbevételből közel 17 milliárdos forgalom lett tavalyra, és ezen bő 10 milliárd forint adózás utáni profit maradt is.
  • Az irodák, raktárak, kereskedelmi ingatlanok bérbeadását, üzemeltetését végző Appeninn Nyrt. az, amelyik még nem gyújtotta be a rakétákat a múlt esztendőben, 800 millió forintos nyeresége gyakorlatilag megegyezik az előző évivel.

Vagyis úgy sikerült lényegében minden nagyobb, fontosabb cégében nyereséget elérnie Orbán Viktor barátjának, hogy mozgalmas volt a tavalyi év, mert bevásárlásokkal is gyarapodott a csoport.

Nemrég pedig azt jelentették be, hogy az Opusnak átadja néhány, nevén levő cégének bizonyos tulajdonrészét (valamelyiknek a többségi pakettjét), így az út- és csatornaépítő-iparban mozgó Mészáros és Mészáros Kft., a vasútépítő R-Kord, a keményítőt gyártó Visonta Projekt Kft., vagy az energiaiparban virító Mátrai Erőmű és Status Power cégek a tőzsdén is jegyzett Opusé lesznek részben, cserébe pedig Mészáros úgy 70-90 milliárd forint értékű Opus-részvényeket kap. Óriásit kaszál ezen a gázszerelőből lett multimilliárdos.

Azt nemrég megbecsülte a G7, hogy Mészáros Lőrincnek és családjának csak a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett cégekben meglévő részesedése 280-300 milliárd forintot ér. És erre jönnek még rá a többi vállalatok.

Így nem merészség azt mondani, hogy ha ilyen ütemben gyarapítja vagyonát Felcsút volt polgármestere, akkor a 320 milliárd forintos becsült vagyonnal az ország leggazdagabb emberének tartott Csányi Sándor OTP-vezért nemsokára lehagyja Orbán bizalmasa.

Már csak azért is, mert nemrég 280 milliárd forintra tette a napi.hu Mészáros vagyonát, amivel a második helyre ugrott fel a legmódosabb magyarok rangsorában. 2010-ben százmillió körüli vagyona lehetett, 2015-ben még 8,4 milliárdnál tartott, tavaly pedig 120 milliárdnál járhatott.

Mészáros Lőrinc már a második leggazdagabb magyar, 160 milliárddal növelte vagyonát
Három év alatt pedig a harmincszorosára gyarapodott a felcsúti sikerember vagyona.

A jövőbeni szerzeményeket nem számítva, a már a csoport kezében lévő cégekben is benne van a további növekedés: a tavaly októberben átadott tiszapüspöki izocukorgyárat  évi 530 ezer tonna kukorica feldolgozására méretezték, a Visonta Projekt heves megyei, 30 milliárdos beruházással készülő gyára pedig 250 ezer tonna búzát dolgoz majd fel.

A Búzakalász megérkezett Japánba

A Mészáros-klán egykori alapcégének, a felcsúti Búzakalász 66 Kft.-nek a teljesítményét is sikerült feljavítani a két évvel ezelőtti állapotokhoz képest, ugyanis amellett, hogy 1,9 millió forintos nettó árbevételt generált, a 2016-os 17,5 millió forintos nyereséggel szemben tavaly már 188 millió forintos profitra tett szert. További érdekesség, hogy a többek között Mészáros Lőrinc és felesége tulajdonában álló, főként gabonakereskedelemmel foglalkozó cég 2017-ben már exportra is termelt, méghozzá Japánba, 18 millió forint értékben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik