A parlament elfogadta, hogy ne minősítsék adóköteles természetbeni juttatásnak a céges mobilok használatát, cserébe azt az eddigi 30 helyett 70 százalékban korlátozzák a távközlési szolgáltatások áfájának leírását.
Az adókedvezmények jogosulti körét tovább szigorították, amelynek igénybevételi határa az eredeti javaslatban évi 12 millió forint volt, és a mostani módosítással 8 millió forintra változott.
Az új munkaerő alkalmazása után járó kedvezményezettek köre viszont bővült, és a nagyobb, – 25 főt foglalkoztató – cégek is igénybe vehetik a minden új felvett után a minimálbér összegéig terjedő társaságiadó-kedvezményt.
A Tisztelt Ház támogatta az elképzelést, amely szerint adómentesen lehetne bérbe adni a lakásokat, a korábban tervezett, csökkentett 10 százalékos áfa helyett.
Az illetékek körében néhány ponton változtatott a kormány. Így a bírósági kereset illetékmentes lesz, a takarékbetét öröklése illetékmentes marad, és a vagyoni jogok is kikerültek az illetékfizetés körből. A cégek öröklése a kormány ellenvéleménye mellett lesz illetékmentes.
