Jövőre lakbértámogatáshoz juthatnak azok a fiatal párok, akik nem rendelkeznek saját tulajdonú lakással és „mindennapi szükségleteik kielégítése mellett a piaci lakbér kifizetése már gondot jelent számukra” – áll a kormány hosszú nevű, Otthonteremtő és Felújító Fészekrakó- és Panelprogramjában. A havi hozzájárulás összege a lakbér maximum 30 százaléka lesz, mely nem haladhatja meg a 14 ezer forintot.
A lakástulajdonosok érdekeit és a bérlakáspiac tisztulását szolgálja az a kezdeményezés, mely a lakásállomány célzottabb hasznosítását ösztönzi. Ennek keretében a jelenlegi 25 százalék helyett csak 10 százalék adót fizet az a tulajdonos, aki az önkormányzatnak bérbe adja lakását azzal a céllal, hogy az önkormányzat jelölje ki a szociálisan rászoruló bérlőt. A bérbeadás hosszú távú, legalább 5 évre szóló szerződés alapján történik majd.
Az otthonteremtési kedvezményt (fél szocpol.) azok a 35 év alatti szülők igényelhetik, akik nem rendelkeznek saját lakástulajdonnal és a megvásárolandó lakás maximális ára Budapesten és a megyei jogú városokban 12 millió forint, más településeken 8 millió forint.
A támogatást olyan használt lakások megvásárlásához lehet igénybe venni, melynek eladója legalább 6 hónapja az ingatlan fekvése szerint illetékes jegyzőnél bejelentette értékesítési szándékát, és igazolta, hogy a lakásban nincs állandó lakcímmel bejelentett személy. A támogatás összege jelenleg fele a szocpol mértékének, ami azt jelenti, hogy egy gyermek után 400 ezer, a másodikra 600 ezer forint kérhető.
Kevesebb önerővel
A meghirdetett program szerint az állam továbbra is kezességet vállal nem csak új, hanem használt lakások megvásárlásához is. Ez a lehetőség a csekély önerővel de megfelelő jövedelemmel rendelkező 30 év alatti fiatalok lakáshoz jutását segíti.
A kezességvállalás következtében a fiatalok a lakás árának, illetve építési költségének 80-90 százalékára vehetnek hitelt igénybe, szemben a jelenlegi átlagosan 50 százalékos aránnyal. A 10-20 százalékos önerő biztosításához más lakástámogatási forma is felhasználható (pl.: szocpol., munkáltatói támogatás, önkormányzati támogatás).
A készfizető állami kezesség további feltétele, hogy az ingatlan maximális ára, illetve építési költsége Budapesten és megyei jogú városokban a használt lakás vásárlása esetén 12 millió, új lakás esetén 15 millió forint, más települések esetén ez az összeg 8 és 12 millió forint legyen.
A panelprogram finanszírozásában is változás várható jövőre, hiszen a kormány összevonja a különböző minisztériumok által a panelépületek, családi házak energiatakarékos felújítássára meghirdetett programokat. A Panelprogramra 2005-ben 2 milliárd forintot, 2006-ban 8 milliárd forintot tervez az állami költségvetés.
