Sport

Gólkirállyal és a BL legobb védőjével erősített a Fradi

A Ferencváros férfi kézilabda csapata belehúzott és öt új játékos érkezését jelentette be. A legnagyobb név a 155-szörös válogatott Schuch Timuzsin.

Csütörtökön Schuch Timuzsin hivatalos közösségi oldalán köszönt el attól a veszprémi közönségtől, amely 2011 óta, azaz hét éve tapsolt, szurkolt neki is, majd pénteken az NB I-es tagságát elég érdekes módon az utolsó fordulóban megőrző Ferencváros bejelentette, hogy a 155-szörös válogatott kézilabdázó zöld-fehérben folytatja.

A klub pénteki sajtótájékoztatóján a 32 éves játékos úgy fogalmazott, hatalmas megtiszteltetésnek érzi, hogy az FTC-be igazolhatott, és csábító volt számára az a jövőkép, amit felvázoltak a vezetők.

A női szakág jó példa előttünk, örömmel veszek részt ebben az építkezésben. Elsősorban a magyar kézilabda érdeke, hogy több jó csapat legyen az élvonalban

– érvelt a szebb jövő érdekében a 32 éves beálló, védekező játékos.

Schuch először 2004-ben került Veszprémbe, ahol egy idényt töltött, majd játszott több csapatban itthon és a román Constantában is. 2011-ben tért vissza a rekordbajnokhoz. Az idei vesztes bajnoki döntő után, nyolc szezont követően hétszeres bajnokként, nyolcszoros Magyar Kupa-győztesként távozott, a Bajnokok Ligájában két ezüst- és egy bronzérmet nyert. A BL-ben háromszor választották meg az idény legjobb védőjátékosának.

Király Sándor szakosztályvezető bejelentette, hogy Schuch mellett leigazolták Teimuraz Orjonikidzét, a macedón bajnokság gólkirályát, a RK Peliszter balátlövőjét, valamint Debreczeni Dávidot, a Balatonfüred beállóját és Kovacsics Pétert, a Gyöngyös szélsőjét. Ugyancsak az FTC-nél folytatja a szélső Szakály Benedek, aki a Veszprém utánpótlásából érkezett, és a legutóbbi szezonban gólkirály volt a másodosztályban.

A szakosztályvezető a megállapodások hosszáról csak annyit mondott, minimum két évre szerződtették új játékosaikat, illetve hosszabbítottak a decemberben érkezett vezetőedzővel, Horváth Attilával.

Király Sándor leszögezte, a következő évadra az a célkitűzésük, hogy a harmadik és a hatodik hely között zárjanak, ennek megfelelően próbálják erősíteni a keretet.

Itt még nem állunk meg, további igazolásokkal és nagy meglepetésekkel szeretnénk kedveskedni a szurkolóinknak. Azt szeretnénk, ha a férficsapatunk adná a jövőben a magyar válogatott gerincét, illetve felzárkóznánk klubunk három zászlóshajója, a női kézilabda-, a férfi vízilabda-, illetve a labdarúgócsapat mögé

– fogalmazott.

A Fradiba érkező játékosok:

Schuch Timuzsin: hétszeres magyar bajnok, 155-szörös magyar válogatott, amellyel olimpiai negyedik volt Londonban. A 32 éves, közel két méter magas játékost háromszor választották meg a Bajnokok Ligája legjobb védőjének a Veszprém színeiben.

Debreczeni Dávid: a 25 éves, 199 centi magas kőkemény játékost az egyik legjobb és legtehetségesebb magyar védőnek tartják. A támadásban beállóként is bevethető Debreczeni a bajnoki negyedik helyezett Balatonfüred alapembere volt az elmúlt szezonban.

Kovacsics Péter: a 23 éves, hatalmas munkabírású, szélvészgyors balszélső, aki magabiztosan értékesíti a heteseket, a Gyöngyös csapatától érkezett, ahol a legutóbbi bajnokságban 78 góllal a házi góllövőlista második helyezettje volt. Régóta vágya, hogy a Ferencvárosban játszhasson, egy klubban nővérével, Kovacsics Anikóval.

Szakály Benedek: a 20 éves jobbszélső a másodosztályú Veszprém U20-as csapatától érkezett. Ott a legutóbbi bajnokság gólkirálya volt 26 mérkőzésen lőtt 182 góljával, 30 góllal megelőzve a második helyezettet.

Teimuraz Orjonikidze: a 22 éves, grúz válogatott balátlövő a macedón bajnokság gólkirálya volt. Az egyik macedón élcsapattól, a hatszoros bajnok Pelistertől érkezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik