Sport

Egy gólon múlt a bajnoki cím

A Győri Audi ETO KC megvédte címét a női kézilabda NB I-ben, miután a Ferencváros csapatával azonos pontszámmal, de eggyel jobb gólkülönbséggel (plusz 292-291) zárta a szerdán véget ért idényt.

A 26. forduló előtt még éllovas FTC a Vácot, a címvédő Győr pedig a Békéscsabát fogadta szombat este mégpedig azzal a tudattal, hogy minél több gólt kell dobniuk, mert a gólkülönbség dönt majd a bajnoki címről.

Ennek megfelelően nekiestek ellenfelüknek a bajnokaspiránsok, a különbséget az jelentette, hogy a Békéscsaba alig tudott gólt dobni. Szünetben már 12-vel ment az ETO, miközben a Vác azért nem adta könnyen a bőrét, 19-12 volt az állás félidőben.

Fordulás után mindent kiadott magából a két csapat, hiszen már nem volt mire tartalékolni. A Fradi tízre növelte elönyét, miközben a győrieket Görbicz Anita remeklésével egészen egy 25 gólos sikerig vezette. Utóbbi találkozó ért véget előbb, így a címvédő még két percig izgulhatott, milyen eredmény jön össze Budapesten.

Az utolsó percben aztán érkezett a váci segítség, Kovács Patrícia hetesből szépített, így az FTC-nek gól gólra volt szüksége ahhoz, hogy bajnok legyen.

A plusz egy gól nem ött azonban össze, maradt 42–24, ami egyben azt jelentette, hogy egyetlen gólon múlt, de a Győri ETO lett a bajnok – történetük során 14. alkalommal.

Eredmények – NB I., 26. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria–Vác 42–24
Az FTC gólkülönbsége: +291

Győri AUDI ETO KC–Békéscsaba 39–14
A Győr gólkülönbsége: +292

Kiemelt fotó: Czagány Balázs/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik