Foci

Idegőrlő büntetőpárbajban nyerte az Újpest a Magyar Kupát

Óriási lelkesedéssel vetették magukat küzdelembe a csapatok. Rögtön az első tíz percben a keresztlécen csattant Branko Pauljevic próbálkozása, a csattanástól viszont felébredt a Puskás Akadémia és apránként egyre jobban átvette az irányítást. Az első félidő végén már kifejezetten a felcsútiak irányítottak és végül egy ügyes kombinációt követően vezetést szereztek: Ezekiel Henty perdítésébe nem ért bele a csatár, így Josip Knezevics szabadon csaphatott le a labdára.

Fordulás után az Újpest elképeszt erővel szögezte kapujához ellenfelét, aminek kisvártatva meg is lett az eredménye. Tíz perccel a második játékrész megkezdése után Novothny Soma gurította le a labdát, Zsótér Donát pedig elképesztő erővel bombázott a kapu bal felső sarkába.

A lila-fehérek nem álltak le, sorban végezhették el a szögleteket a fővárosiak, az egyikből pedig Mijusko Bojovics fejelt a kapus mozgásával ellenkező sarokba. Innentől igyekezett nyugtatni a játékot az Újpest, de ráfaragott, mert épp a csapat korábbi játékosa, Balogh Balázs ívelt az ötösre remekül egy labdát, az érkező Antonio Perosevics pedig bevetődve egyenlített.

Innentől óvatosabban játszott mindkét csapat, értelemszerűen egyikük sem akarta elveszíteni a finálét azzal, hogy ész nélkül rohant előre. Azért akadtak helyzetek mindkét oldalon, gól azonban nem, így jöhetett a hosszabbítás. Az első 15 percbeny Hegedűs Lajosnak csak azért kellett kevesebbet védenie, mert legtöbbször nem találtak kaput a lila-fehérek, ellenben Filip Pajovicsnak komoly bravúrra volt szüksége, hogy kivédje Perosevics bombáját.

Az utolsó 15 percet megint rettentően megnyomta az Újpest, Zsótér Donát egy akrobatikus mozdulattal majdnem meg is szerezte a mindent eldöntő gólt, de Hegedűs óriási bravúrral védett. Ez volt a legkomolyabb helyzet a görcsök és húzódások közepette, így maradt a tizenegyespárbaj.

Az első három párosból senki sem hibázott, utána viszont Balázs Benjámin a keresztlécre bombázta a labdát. Nem bírta viszont a nyomást Henty sem, aki kapu fölé lőtt, így maradt a döntetlen állás. Öt-öt tizenegyes után még mindig nem volt döntés, a hatodikként lövő Bojovics után azonban Hegedűs Lajos lövését követően Filip Pajovics bemutatta a párbaj egyetlen védését, amivel megnyerte a kupát az Újpestnek.

Nebojsa Vignjevics ezzel az Újpest FC élén először indulhat majd nemzetközi porondon, a 2014-ben megnyert Magyar Kupa után érvényben volt a csapat kizárása. Nyáron azonban az Európa Ligában is bemutatkozhat a lila-fehérek élén a szerb szakember.

Végeredmény – Magyar Kupa, döntő

Puskás Akadémia – Újpest FC 2-2 (1-0)
Gólszerző: Knezevics 38., Perosevics 66. ill. Zsótér 55., Bojovics 63.

Kiemelt fotó: Illyés Tibor/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik