Kultúra

AWS: Kicsit sok volt nekünk ez a pörgés

A Magyarországot képviselő AWS a 21. helyen végzett a 2018-as Európai Dalfesztiválon a Viszlát nyár című dalukkal.

Siklósi Örs, a zenekar frontembere a verseny után a Borsnak arról beszélt, nagyon boldogok, és ha őszinték akarnak lenni, örülnek, hogy vége lett.

Kicsit sok volt nekünk ez a pörgés, ami Portugáliában várt minket. Mi egy kis budapesti metál zenekar vagyunk, nem nekünk való az, hogy naponta kétszáz riporternek kelljen interjút adnunk. Nem néztünk a srácokkal semmilyen statisztikát, csak a legjobbat akartuk hozni a színpadon, megmutatva az embereknek, hogy a metál zenének is létjogosultsága van

– fogalmazott az énekes.

Mint mondta, az elejétől kezdve számoltak vele, hogy ők lesznek a fekete bárányok, hiszen ez egy popfesztivál, az ő zenéjük pedig nagyon végletes.

 A siker persze elért minket is: meghívtak a világ legnagyobb metál fesztiváljára, a Wacken Open Air-re illetve Máltán is lesz egy fellépésünk

– tette hozzá, és azt is elárulta, hogy az eredményhirdetés után egy hatalmas pohár sörre vágyott a legjobban.

Kicsoda Netta Barzilai, az izraeli Eurovízió-győztes?
Kilóg az eddigi nyertesek sorából.

Kiemelt kép: MTI/EPA/José Sena Goulao

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik