Sport

Öttusa-vk: megvédte aranyát a magyar váltó Kecskeméten

Aranyérmet nyert a Kovács Sarolta, Demeter Bence páros vegyesváltóban a kecskeméti öttusa világkupa-versenyen.

Az idei sorozat harmadik állomásának utolsó napján, hétfőn 16 duó kezdte meg reggel a küzdelmeket a 2×100 méteres úszással, melyben a magyarok 1:57.52 perccel elsők lettek. Ezt követte a vívás, amely ugyancsak hazai fölényt hozott, a kimagasló eredmény – 23 győzelem és 7 vereség – azt jelentette, hogy a magyar kettős már két szám után nagy különbséggel vezetett.

A lovaglásban ugyan a lehetséges 300-ból csak 277 pontot szerzett, amivel ebben a számban hetedik volt, de a kombinált számnak – melyben mindkét váltótag 2×800 métert futott és kétszer állt lőállásba – így is 35 másodperccel hamarabb vághatott neki, mint az akkor második britek.

A magyar duó az utolsó számban mindössze a 14. helyen végzett, de összetett előnyéből így is megőrzött 15 pontot a végül második helyre befutó írek előtt. A dobogó harmadik fokára a kínaiak állhattak fel.

Kovács szombaton ötödik volt a nők versenyében, majd vasárnap Demeter bronzérmet nyert a férfiaknál. Ketten együtt tavaly is megnyerték a vegyesváltót Kecskeméten.

Végeredmény – Öttusa-világkupa, Kecskemét, váltó

1. Magyarország (Kovács Sarolta, Demeter Bence) 1410 (úszás: 1:57.52 perc/315 pont, vívás: 23 győzelem/7 vereség/266 pont, lovaglás: 277 pont, lövészet-futás: 12:28:33 perc/552 pont)
2. Írország (Kate Coleman Lenehan, Michael Healy) 1395
3. Kína (Csung Hsziu-ting, Csang Lin-pin) 1384

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik