Sport

Öttusa-vk: Demeter Bence bronzérmes Kecskeméten

Demeter Bence bronzérmet nyert a kecskeméti öttusa világkupa-versenyen. A vasárnapi férfi döntőben volt még négy hazai versenyző: Regős Gergely 11., Demeter Gergely 20., Horváth Norbert 32., Szép Balázs pedig 36. lett.

Demeter – aki a vk-sorozat előző, Los Angeles-i versenyén másodikként végzett – a 200 méteres úszásban a huszadik időt érte el, majd vívásban 20 győzelemmel és 15 vereséggel holtversenyben kilencedik lett, a lovaspályán pedig hibátlanul ment végig, így a lövészetekkel megszakított futás előtt az ötödik helyen állt, hét másodpercre a dobogótól.

A kombinált számban a második lövészettől egy bolyban haladt, miközben az élen nagy előnnyel futott a későbbi győztes dél-koreai Dzsun Vung Tae. Hasonló volt a helyzet egy körrel később is, majd a negyedik lövősorozatnál megelőzte Demetert a tizenhatodikként rajtolt francia Jean-Baptiste Mourcia. A bronzéremért később vele csatázott és nagy hajrával, minimális különbséggel megelőzte őt. A kombinált számban a legjobb teljesítményt a francia nyújtotta, aki Demeterével azonos pontszámmal zárt a negyedik helyen.

A vívásom és az úszásom gyengébben sikerült, mint amit vártam magamtól, így két szám után nem hittem volna, hogy dobogóra állhatok a végén. A jó eredményhez nagyon kellett a hibátlan lovaglás és a nagy hajrá is, amire egyébként már korábban is képes voltam többször. Összességében elégedett vagyok.

– értékelt az MTI-nek Demeter Bence.

A tavaly világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Kasza Róbert nem tudta befejezni a pénteki selejtezőt, mert hasmenéssel versenyzett és a kombinált szám rajtja előtt már hányingere is volt. Hiányzott a döntős mezőnyből a válogatott másik alapembere, az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok Marosi Ádám is, aki csak egy hete kezdte újra az edzéseket azután, hogy a hazai bajnokságon két hete megsérült.

Végeredmény – Öttusa-vk, Kecskemét

1. Dzsung Vung Tae (dél-koreai) 1437 pont
2. Ilja Palazkov (fehérorosz) 1426
3. Demeter Bence 1423 (úszás: 2:07.16 perc/296 pont, vívás: 20 győzelem/15 vereség/220 pont, lovaglás: 300 pont, lövészet-futás: 11:33 perc/607)
…11. Regős Gergely 1396 (2:08.68/293, 17/18/204, 286, 11:27/613)
…20. Demeter Gergely 1377 (2:08.78/293, 20/15/220, 286, 12:02/578)
…32. Horváth Norbert 1328 (2:02.82/305, 11/24/167, 293, 12:17/563)
…36. Szép Balázs 1301 (2:05.98/299, 9/26/155, 247, 11:40/600)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik