Foci

Ezért áll a bál a Roma-Liverpool BL-elődöntő után

Drámai meccsen jutott a Bajnokok Ligája döntőjébe a Liverpool. Az angol csapat majdnem elszórakozta az 5-2-es előnyét, amelyet az odavágón, hazai pályán szerzett meg. Noha a visszavágót is nagyon jól kezdte Sadio Mané korai góljával, az AS Roma nagyot küzdött, és a második félidő derekén 2-2-nél folyamatos nyomás alatt tartotta az angolok kaput.

A 63. percben pedig úgy tűnt, Stephan El Shaarawy kapura tartó lövését Trent Alexander-Arnold a kezével hárította, és jön a jogos tizenegyes. Sem a játékvezető, Damir Skomina, sem az asszisztensei nem láttak semmit, de legalábbis nem jeleztek, így elmaradt a büntetőt.

Az elmaradt tizenegyes:

Pedig ha jött volna a sípszó, és az AS Roma 3-2-re vezet félórával a meccs vége előtt, még bármi megtörténhetett volna. Az olaszok érthető módon videobíróért kiáltanak.

Ha ez még nem volt elég, még egy komoly hiba is sújtotta Eusebio Di Francesco csapatát: Edin Dzekót Loris Karius, a Liverpool kapusa buktatta a tizenhatoson belül, ám ítélet itt sem született.

Összegezve kettő jogos büntetőtől fosztották meg az AS Romát. Ez annak tudatában, ami a másik BL-elődöntőben, a Real Madrid-Bayern München meccsen történt, igen komoly kérdéseket vet fel a játékvezetők alkalmasságát illetően.

Eredmény – Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó

AS Roma – Liverpool 4-2 (1-2)
Gólszerző: Milner (öngól) 15., Dzeko 52., Nainggolan 86., 93. ill. Mané 9., Wijnaldum 27.
Játékvezető: Damir Skomina (szlovén)

Roma: Alisson – Florenzi, Fazio, Manolasz, Kolarov – Pellegrini, De Rossi, Nainggolan – Schick, Dzeko, El Shaarawy
A kispadon: Skorupski (k), Bruno Peres, Juan Jesus, Gerson, Gonalons, Cengiz Ünder, Antonucci.

Liverpool: Karius – Alexander-Arnold, Lovren, Van Dijk, Robertson – Wijnaldum, Henderson, Milner – Szalah, Firmino, Mané
A kispadon: Mignolet (k), Klavan, Clyne, A. Moreno, Ings, Solanke, Woodburn.
Első mérkőzés végeredménye: Liverpool-AS Roma 5-2
Összesítésben a Liverpool 7-6-os összesítéssel jutott tovább.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik