Foci

Két büntetőt nem adott meg a játékvezető a Bayernnek

Elég meglepő helyen, de a madridi sportlapban, az As-ban jelent meg egy cikk arról, hogy két tizenegyes is elmaradt a Bayern München oldalán a Bajnokok Ligája-elődöntő keddi visszavágóján. Eduardo Iturralde Gonzalez, korábbi játékvezető mondta el a véleményét a lapnak és szerinte büntetőt kellett volna fújni,

  • amikor Marcelo az első félidőben kézzel ért a labdába Joshua Kimmich beadásánál,
  • illetve az 52. percben, amikor Robert Lewandowski és Sergio Ramos csapott össze a tizenhatoson belül.

A meccs összefoglalója, Marcelo kezezése 1:55-től:

Cüneyt Cakir volt a találkozó játékvezetője. A 41 éves török sporinak a karrierje során már számos vitatott ítélete volt, megítélésén pedig ez a találkozó sem fog javítani.


Hibázott a játékvezető?

A mérkőzés egyébként 2-2-es döntetlennel ért véget, a Bayern München ismét kapitális hibát csinált, amit Karim Benzema büntetett góllal. A francia csatár kétszer is eredményes volt a találkozón. A Real Madrid 4-3-as összesítéssel jutott be a BL-döntőbe, zsinórban harmadszor.

Eredmény – Bajnokok Ligája-elődöntő, visszavágó

Real Madrid (spanyol)-Bayern München (német) 2-2 (1-1)
gólszerzők: Benzema (11., 46.), illetve Kimmich (3.), James Rodríguez (63.)

Továbbjutott: a Real Madrid, 4-3-as összesítéssel

A madridi csapat a május 26-i, kijevi döntőben az FC Liverpoollal vagy az AS Romával csap majd össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik