Mobil

Már májusban jöhet az új iPhone SE

Két éve sokakat meglepett az Apple, mikor tavasszal piacra dobták az iPhone SE névre keresztelt készüléküket, ami egy iPhone 5S házában tartalmazta a fél évvel korábban megjelent iPhone 6S hardverért. Az interneten régóta pletykálnak arról, hogy idén az almás cég kiadja az SE utódját, és most újabb forrás állt elő azzal, hogy a készülék valamikor május és június között kerülhet piacra.

Amennyiben lehet hinni a szivárogtatóknak (márpedig Ben Geskin ritkán szokott tévedni), a telefon kicsi lesz, hiszen megmarad az iPhone 5 dizájnja és 4 colos képernyő, a hátlap pedig üvegből lesz, ami azért fontos, mert állítólag így megoldható, hogy a készülék alkalmas legyen a vezeték nélküli töltésre.

Az ujjlenyomat olvasó a jól értesültek szerint továbbra is a Home gombon kap majd helyet, arcfelismerésre ennél a készüléknél nem lehet számítani, viszont a mobilban az Apple A10 Fusion chipje kerül, ami igencsak sok erőt jelent egy ilyen, mára aprócskának tűnő készüléknek. Ami viszont a jack-dugót illeti, arról ellentmondásos információk keringenek a neten: van aki esküszik rá, hogy az Apple ezen a készüléken megtartja a régi fejhallgató bemenetet, míg mások biztosak benne, hogy ezen a téren a készülék követi az iPhone 7 óta kiadott modelleket, és az alján csak egy lightning csatlakozó lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik