Foci

Gólínség volt az NB I-ben

Az NB I 27. fordulójában öt mérkőzést rendeztek szombaton kora este, de ezek közül egyetlen mérkőzésen sikerült dűlőre jutniuk a feleknek. A döntetlenek mellett azonban Szakály Péter fejesével sikerült legyőznie a Diósgyőrt Pintér Attila együttesének.

Egészen izgalmas mérkőzés kerekedett a Ferencváros-Paks bajnokiból. Az első félidő derekán Gévay Zsolt fejelt gólt szögletből. Fordulás után szinte lemásolta a gólt a Fradi, Böde Dániel csúsztatását Miha Blazic fejelte a vendégek kapujába percekkel a kezdés után. Tíz perccel később egy védelmi megingást kihasználva Papp Kristóf szerzett újfent vezetést a vendégeknek.

Sokáig úgy tűnt, megszületik a forduló meglepetése, ám a 76. percben Vági Andrást kiállította a játékvezető egy aljas becsúsás után. Ettől kezdve szorongatott az FTC és a 95. percben Varga Roland büntetőből egyenlített.

Nem született gól a Honvéd-Újpest és a Vasas-Mezőkövesd mérkőzésen, ahogya a Haladás-Balmazújváros találkozón sem, ám Szombathelyen sokkoló jelenet tartotta izgalomban a nézőket. Harsányi Zoltán lépett ki egy labdával, a kimozduló Gyurján Mártonnal azonban rendkívül pechesen ütközött. A csatár pont arcon térdelte véletlenül a kapust, aki mozdulatlanul terült el a földön. Harsányi sem úszta meg az esetet, valószínűleg a válla sérült meg. A két csapat játékosai kétségbeesetten próbáltak segíteni Gyurjánon, aki azonnal kórházba szállítottak.

A fordulót az esti Videoton-Debrecen mérkőzés zárja majd.

Eredmények – NB I, 27. forduló

Diósgyőr – Puskás Akadémia 0-1
Ferencváros – Paks 2-2
Budapest Honvéd – Újpest 0-0
Vasas – Mezőkövesd 0-0
Haladás – Balmazújváros 0-0

Kiemelt fotó: Kovács Tamás/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik