Foci

Jogerősen elítélték az újságíróval kakaskodó magyar edzőt

24.hu
24.hu

2018. 04. 18. 15:07

Korábban a témában:
Csertői Aurél még 2016-ban akasztotta össze a bajszát a Tolnai Népújság újságírójával, Rónai Gáborral. Az edző egy Paks–Újpest (1–1) bajnoki mérkőzés után és az azt követő sajtótájékoztatón tett becsületsértő megjegyzéseket az újságíróra, amit felvétel is rögzített, és ez alapján jelentette fel Rónai a szakembert.
Az ügyben eljáró Szekszárdi Törvényszék jogerősen helybenhagyta a Paksi Járásbíróság ítéletét, amely kimondta, hogy Csertői Aurél, a Paksi FC vezetőedzője bűnös a Rónai Gábor által indított becsületsértési ügyben.

A mérkőzés utáni nyilatkozatot szerettem volna felvenni Báló Tamással, amikor odajött Csertői, elrángatott, és rám förmedt: „Mit képzelsz, te f*szszopó, hogy a csapat ellen írogatsz?! Tűnjél el a stadionból, a k*rva anyádat!” A biztonságiaknak kellett lefogniuk, különben nem is tudom, mit csinált volna velem

– mesélte akkor Rónai, aki jogi útra terelte az ügyet.

 

Rónai az ominózus eset óta nem volt a Paksi FC meccsein, és egy sort sem írt a klubról, pedig a botrányos eset előtt nagyjából kétezer cikket (plusz két könyvet) írt a Tolnai Népújság, illetve a Nemzeti Sport tudósítójaként.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.