Közélet

Soros alapítványa elhagyja Budapestet

Bezárja budapesti irodáját és Berlinbe költözik a Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations) – erről számolt be a Die Presse német hírportál.

A hírt a Soros György alapítványának a vezetője, Patrick Gaspard jelentette be csütörtökön Budapesten. A Die Pressének az OSF New York-i központja megerősítette a hírt, de nem indokolták meg a lépést.

Április 13-án az OSF egy közleményt adott ki, amelyben a Figyelő listázására válaszolva azt írták, hogy eltávolítják honlapjukról a budapesti irodájuk dolgozóinak névsorát és elérhetőségét.

A magyar történelem legsötétebb időszakait idézi, hogy nyilvánosan listáznak és a „nép ellenségeként” bélyegeznek meg magánembereket. Ezt tenni tekintélyes tudományos eredményeket elért kutatókkal és az emberi jogok védelmezőivel, újabb mélypontját jelenti annak a folyamatnak, amellyel a kormány el akarja hallgattatni a nyilvános vitákat Magyarországon.

A Nyílt Társadalom Alapítványok 1984 óta működik Magyarországon. Az akkor még kommunista pártrendszer alatt működő alapítvány olyan ösztöndíjakat tudott nyújtani magyarok számára, amellyel külföldre utazhattak és tanulhattak. 3200 magyar tudott élni a lehetőséggel, többek között Orbán Viktor, aki így Angliában tanulhatott.

Az alapítvány honlapján található adatok szerint 1985 és 1995 között a Magyar Soros Alapítvány több mint 4 millió dollárt fordított arra, hogy könyvtáraknak, kórházaknak és más közintézményeknek fénymásoló gépeket szerezzen be, 1991 és 1996 között pedig több mint 5 millió dollárt fordított arra, hogy több tízezer általános iskolás gyermek ingyenesen juthasson reggelihez. 2010-ben az alapítvány 1 millió dolláros gyorssegélyt nyújtott a vörösiszap-katasztrófa kárjainak enyhítésére, 2008-as pénzügyi világválságot követően Magyarországon 8,6 millió dolláros sürgősségi támogatást nyújtottunk több mint 150 olyan helyi civil szervezetnek, amelyek a gazdasági és szociális problémák leküzdésében segítették a lakosságot.

Soros Györgyöt és a Nyílt Társadalom Alapítványt az utóbbi években folyamatos, nyílt támadások érték az Orbán-kormány részéről, ennek a része volt egy óriásplakát-kampány és egy nemzeti konzultáció, hamarosan pedig megszülethet az civil szervezet működését korlátozó Stop Soros törvény is.

(via 444)

Kiemelt kép: Europress/Epa/EPA/Pool/Anadolu Agency/Olivier Hoslet

Ajánlott videó

Olvasói sztorik