Média

Péterfi Judit is távozik a HírTV-től

Péterfi Judit
Péterfi Judit

A 24.hu értesülése alapján Péterfi Judit, a Riasztás és a Privátszféra című műsorok vezetője is távozik a 30-40 fős létszámleépítésbe kezdő HírTV-től. Szerda délután telefonon hívtuk az érintettet, de nem kívánt nyilatkozni, így sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a Simicska Lajos hírcsatornájától történő távozásával kapcsolatos információnkat.

Frissítés: Péterfi hivatalossá tette

Péterfi Judit végül cikkünk megjelenése után néhány órával a Facebookon hivatalossá tette, hogy távozik a HírTV-től.

„A Riasztástól elbúcsúzom, többé nem én köszöntelek Titeket keddenként a főcím után. A Riasztás egy olyan gyerek volt, ami már ugyan megszületett, amikor kézbe kaptuk, de úgy érzem, velünk nőtt fel, általunk lett értelmes, igaz, érdekes, sokrétű, szenvedélyes és szerethető. A kollégáim nagyon sok energiát és időt fektettek abba, hogy minden héten izgalmas riportokkal ültessék a nézőket a képernyők elé. Bízom benne, hogy műsor sokáig ilyen sikeres lesz, mint most, amikor elköszönök tőle. Én szerettem minden egyes nehézséggel együtt, és arra vagyok a legbüszkébb, hogy olyan bűnügyi magazint sikerült felépíteni, amely egyedülálló és hihetetlen, de akivel találkoztam, mindenki gratulált hozzá, mert értéket képvisel. Szárnyalj tovább Riasztás!”.

Péterfi hozzátette, hogy a Privátszférában június elejéig lesz látható. Köszönetet mondott mindenkinek a felé áradó szeretetért.

Ugyancsak távozik értesülésünk alapján a tévétársaság kereskedelmi igazgatója, Bardóczy Tímea. A hírek szerint jelentősen csökkenteni szerették volna a fizetését, de ezt ő nem fogadta el, ezután került sor a szakításra. Még a tévétársaságnál tudtuk felhívni, de azt mondta, nem szeretne semmit sem nyilatkozni, az információt a távozását illetően sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.

Értesülésünk szerint Tarr Péter vezérigazgató-helyettes is felajánlotta a lemondását, de ezt állítólag nem fogadta el a felettese. Kerestük telefonon Tarrt, de a mobilszámát egyelőre sajnos hiába hívtuk. A Kreatívnak, majd időközben a 24.hu-nak viszont SMS-ben azt írta, nem igaz, hogy felajánlotta volna a lemondását. Portálunknak Tarr hozzátette, szerinte csupán az egyik távozó munkatárs terjeszti ezt róla.

Biztosan távozik egyébként Veiszer Alinda, az Alinda című beszélgetős műsor vezetője és M. Kiss Csaba, az oknyomozó Célpont szerkesztője, de ez utóbbi műsor állítólag – legalábbis a mostani információk szerint – megmarad, sőt elképzelhető, hogy még nagyobb teret is kap a jövőben. Az érintettek már megerősítették a fejleményt a 24.hu-nak.

Tegnap már beszámoltunk róla, hogy Szöllősi Györgyi műsorvezető és D. Bányász Gergő is a létszámleépítés miatt távozni kényszerül.

A médiacégnél jelenleg is folynak azok a tárgyalások, melyek a munkatársak és a tévé egyes műsorainak jövőjét érintik.

echo_tv_studio-1024x576-1024x576
Mészáros Lőrinc tévéjétől újabb vezetők távoznak
Mészáros Lőrinc eddigi bizalmi embere, Csík Zoltán után a pénzügyi és a műszaki igazgató is távozik a felcsúti milliárdos tévéjétől, ahol nemrég könyvvizsgálót váltottak és napok óta leltároznak.

Kiemelt kép: Péterfi Judit műsorvezető

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik