Közélet

Létszámleépítést jelentett be a Hír TV

A lépést már a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszüntetésekor belengették.

Közleményt adott ki kedden a Hír TV a múlt héten már belengetett létszámcsökkentésről. A csatorna a jelenlegi médiapiaci körülményekkel és a hosszú távú, hatékony működés fenntartásával érvel.

A Hír TV Simicska Lajos érdekeltségébe tartozik, aki korábban a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió bezárásáról döntött, a Heti Válasznak pedig új befektető után kell néznie a fennmaradáshoz.

A közlemény szerint az intézkedés a társaság több területét érinti, beleértve a menedzsmentet is. Az Index úgy tudja, 30-40 ember elbocsátásával számolnak, szerdán minden érintett munkavállalót tájékoztatnak a döntésről.

Kiderül az is a közleményből, hogy „a személyi döntéseket kizárólag üzemgazdasági szempontból hozták meg”, „közkedvelt műsoraik a jövőben is folytatódnak”.

Budapest, 2013. március 19. Szöllősi Györgyi televíziós műsorvezető az M1 televíziós csatorna Ridikül című női beszélgetős műsorában, az MTVA gyártóbázisának 7-es stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Távozik Szöllősi Györgyi a HírTV-től
A műsorvezetőn kívül D. Bányász Gergő belpolitikai főszerkesztő is távozik. Mindketten közös megegyezéssel mennek el és a tévénél zajló leépítésekkel függ össze a fejlemény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik