A magyar politikában ma sem volt csönd,
- Sallai Róbert Benedek korábbi LMP-s képviselő úgy távozott a politikából, hogy szépen kiosztotta Szél Bernadettet és Hadházy Ákost egyaránt,
- váratlan helyről kapott kemény kritikát a Figyelő című újság, amely listát készített a Soros-zsoldosokról, a Professzorok Batthyány Köre köre osztotta ki,
- aztán hivatalosan is befejezték a szavazatok összeszámolását, Fidesz-kétharmad áll az eredményjelző táblán.
Ma tudtuk meg, hogy a szombati hatalmas ellenzéki tüntetésen:
- Márki-Zay Péter ott volt a helyszínen, ám nem lépett színpadra, amivel a hódmezővásárhelyieknek akart üzenni,
- látványos drónfelvétel készült a tömegről,
- annyian voltak, hogy a BBC a legfontosabb hírek közé tette beszámolóját.
A sportvilágban az történt, hogy
- megnyerte az angol futballbajnokságot a Manchester City,
- a Veszprém férfi kézilabdacsapata szintén ligaaranyérmes, miután legyőzte a Szegedet,
- Miklós Editet pedig a viharos közgyűlésen a síszövetség elnökévé választották.