Belföld

Izraeli privát hírszerzőcég jelenthetett Bayer Zsoltnak a Migration Aidről

Az Index szerint valóban egy külföldi hírszerző szervezet, egy privát izraeli cég dolgozhatott rá Siewert Andrásra, a Migration Aid egyik vezetőjére. A lap megszerzete az Alkotmányvédelmi Hivatal, a magyar polgári elhárítás dokumentumait is, amelyekből kiderül, hogy a gyanús külföldiek és Siewert találkozójáról az elhárítás is tudott.

A sztori röviden:

  • Siewert Andrást, a Miration Aid egyik vezetőjét megkereste egy Smart InnoTech nevű cég vezetője, Grigory Alexandrovich.
  • Bécsben találkoztak, ahol a férfi gyanúsan sok kérdést tett fel neki Soros Györgyről és a politikai kapcsolatairól.
  • Megpróbálta törvénytelen adatgyűjtésre rábeszélni, és megkérdezte, van-e listája a szervezetnek a menekültekről.
  • Siewert azt hazudta, hogy van, ezért másodszor is találkoztak, majd a cég felszívódott.
  • Siewert eleve jelentette a megkeresést a magyar titkosszolgálatnak, mert gyanús volt neki, hogy a cég nem létezik.
  • Egy hónappal később megjelent Bayer Zsolt tényfeltáró cikke a Magyar Időkben, amelyben hangfelvételeket hozott nyilvánosságra a találkozótól.
  • Siewert sajtótájékoztató jelenti be, hogy külföldi titkosszolgálatokkal dolgozhatott a Magyar Idők.

A sztori hosszan:

Bayer Zsolt tényleg titkosszolgálatok segítségével kezdte el megszervezni a Soros-hálózatot?
Nagyon furcsa sztori kezd kibontakozni, amelyben a kormány fő írnoka titokzatos felvételeket szerzett egy civil szervezetről, és ezzel a kormány tovább ütheti a neki nem tetsző szervezeteket.

Ami az Index cikkéből többek között kiderül: 

  • A férfi elég bénán, folyamatosan Sorosról próbálja kérdezni Siewertet, annak ellenére, hogy a Migration Aid soha nem kapott pénzt Sorostól, vagy az alapítványától.
  • Tíz nappal azután, hogy Siewert Bécsben találkozott Alexsandrovval, a New York-ban élő Tracie Ahern e-mailt kapott egy bizonyos Pierre Remyről. Tracie Ahern 2008 és 2016 között Soros György pénzügyi alapja, a Soros Fund Management pénzügyi vezetőjeként dolgozott.
  • Remy a levélben azt állította magáról, hogy a párizsi székhelyű Broad Side Enterprises nevű globális konferenciaszervező cég partnere.
  • A nyáron Hong Kongban szervez egy konferenciát, és szeretné, ha Ahern előadást tartana ott.
  • Ahern azt válaszolta Remynek, hogy beszéljék ezt meg telefonon, de Remy mindenáron személyes találkozót akart. Ezért végül február 8-án New York Cityben, a Ritz Carlton Hotelben találkoztak.
  • A találkozón Remy szinte egy szót sem vesztegetett az állítólagos konferenciára, ehelyett Ahern korábbi munkahelyéről, a Soros Fund Managementről faggatta őt.
  • A magánhírszerző cég emberei titokban rögzítették a beszélgetést, amelynek összevágott anyagából írt aztán újabb cikket a Magyar Időkben Bayer Zsolt.
  • Magyar Idők ezzel a felvétellel akarta bizonyítani, hogy Magyarországon kétezer ember dolgozik azon, hogy Soros akaratát érvényre jutassa.
  • Erre reagált Orbán Viktor húsvétkor úgy, hogy a Kossuth rádióban azt állította: mind a kétezer Soros-zsoldost név szerint nyilvántartja a kormány.
  • Valójában a Tracie Ahernnel beszélgető Pierre Remy sem létező személy.
  • nem Siewert volt az első, akit a biztonsági cég célba vett, hanem egy ukrán férfi, Jevhen Bisztrickij. A vele folytatott beszélgetésről március 29-én írt cikket Bayer Zsolt, aki ezúttal is azt állította, hogy Bisztrickijt egy beépített újságíró kereste meg.

Nem tudni, ki adta a megbízást a külföldi, a Moszadhoz több szálon kötődő külföldi biztonsági cégnek, és ki fizette ki az alsó hangon is sok-sok millió forintos akciók költségét, de tény, hogy a Jerusalem Poston kívül a Magyar Időkben Bayer Zsolt dolgozta fel az anyagot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik