Foci

Kapus lehet a Real Madrid következő sztárigazolása

Keylor Navas 2014 óta védi a Real Madrid labdarúgócsapatának kapuját, eddig összesen 130 mérkőzésen lépett pályára, a többi közt spanyol bajnoki címet és két Bajnokok Ligáját nyert eddig az együttessel. A helye ugyanakkor nem betonbiztos, sokan nem tartják őt Real-szintű kapusnak, épp ezért a sportsajtó elég sokszor cikkez arról, hogy kiket nézett ki magának a Madrid.

A télen például a spanyol lapok biztosra vették, hogy érkezik majd Kepa Arrizabalaga az Athletic Bilbaótól, de az az üzlet valamiért kútba esett. A másik név, amit mindig bedobnak, az David De Geáé, aki a Manchester Unitedet erősíti. Egy ideje pedig Thibaut Courtois is ott van a radaron.

A Marca most azt írja, már nem ők hárman a topkiszemeltek. Hanem az AS Roma brazil portása, Alisson az.

A 25 éves kapus mellett kiemelkedő teljesítménye mellett az is szól, hogy a felét keresné annak, amit például De Gea vagy Courtois kérne. A Marca szerint 7,5 millió eurós éves gázsival már simán beérné. Nem mellesleg az AS Roma is jó üzletet köthetne, ugyanis csak 8 millió euróért igazolták 2016-ban a brazil Internacionaltól, most pedig a transfermarkt.com szerint 45 milliót ér a játékjoga.

A brazilok most el vannak látva jó kapusokból, Alisson mellett ott van Ederson, akiért Pep Guardiola a nyáron 51 millió eurót fizetett a Benficának. Ő ráadásul még Alissonnál is fiatalabb egy évvel.

Bemutatjuk a világ második legdrágább focikapusát
23 éves és brazil. Csak Gianluigi Buffonért fizettek ki többet.

Nyitókép: Thomas Eisenhuth / GES-Sportfoto / DPA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik