Belföld

Titokban aszfaltozást jelentett be Kósa Lajos

Kósa Lajos az örökösbotrány kirobbanása után egy darabig még készségesen válaszolt az újságírók kérdéseire sajtótájékoztatóin, de idővel már csak némán gyalogolt mellettük, és volt, hogy a kocsiból sem mert kiszállni, inkább elhajtott.

A tárca nélküli miniszternek az utóbbi egy hétben sorra fújták le a lakossági fórumait, a sajtómegkeresésekre pedig nem kívánt reagálni, magyarul a sajtó számára elérhetetlenné vált.

Kósa végül a haon.hu tudósítása szerint hétfőn adott életjelet magáról, amikor Debrecenben bejelentette, hogy felújítják a megyeszékhely ondódi városrészébe vezető út első 500 méterét.

Az eseményt nem kísérte nagy felhajtás: az MTI-ben nem hirdették, a miniszter szerepléséről pedig előzetesen nem kaptunk sajtómeghívót, a kínos kérdéseket tehát ezúttal is sikerült megúsznia.

Kósa Lajos egyébként arról beszélt, a Kádár dűlő felújítása fel fogja értékelni a csaknem 500 telken fekvő, jelenleg 850 lakosú ondódi városrészt és azal számolnak, hogy 10 éven belül az itteni porták és lakosok száma meg fog duplázódni.

Megszólalt a csengeri örökösnő: Kósa jó barátunk volt
Szabó Gáborné elmondása szerint évekig nagyon jó kapcsolatot ápoltak, a politikus rendszeresen járt hozzájuk, az asztaluknál evett.

Kiemelt kép: MTI/Varga György

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik