Belföld

Kósa-ügy: röpködnek a 800 milliók

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2018. 03. 26. 15:28

Ügyvédje szerint a csengeri asszony a választásokig jobban teszi, ha külföldön marad.

A csengeri asszony ügyvédje a Független Hírügynökségnek azt mondja, Kósa Lajos neje és mamája mellett Orendi Mihálynak is készülhetett 800 milliós ajándékozási szerződés. A védő úgy tudja, Szabó Gáborné éppen a volt debreceni sportvezetőn keresztül ismerte meg Kósa Lajost, akinek most helyettese a korcsolya szövetségben. Helmeczy László nem számít arra, hogy ebben az országban eljárás indulna egy hivatalban lévő miniszter ellen, bár megjegyzi,

a befolyással üzérkedés bűntényét a magyar törvények szerint még az is elköveti, aki a jogtalan előny ígéretét elfogadja. Nem kell hozzá közokirat közel egymilliárd forintról, amiből ráadásul több is van. Mert nyolcszázmilliós, ajándékról szóló közokirat az ügyben több is van.

Nem tanácsolná védencének, hogy hazatérjen a választások előtt Magyarországra.

Négy évtizedes ügyvédi gyakorlata és a politikai viszonyok alapján köteles tájékoztatni ügyfelét, hogy a büntető eljárásban sok jóra nem számíthat.

Akkor ugyanis, amikor a rendőrség a police.hu-n keresi az állítólagos sértetteket, azzal viszont nem foglalkozik, hogy egy vezető kormánypárti politikus nyolcszázmilliós ajándékot kap, ott azért kutya nagy baj van.

Szerinte Szabóné nem kerülhet börtönbe, hiszen nem történt csalás.

Mivel csapta be Kósa Lajost? Mert a meg nem érkezett összegből nem adott a családnak nyolcszázmilliót?

A védő szerint a közvélemény kormánypárti formálói próbálják elhitetni, hogy a törvénytisztelő Kósa Lajost 2012 óta egy nyolc elemivel rendelkező ember meg tudta vezetni egy sokmilliárd eurós ügylettel.

FBI logó (fbi, usa, )
Jobbik: Összefügg a Kósa-, a Pharaon-ügy és a kitiltási botrány
Az ellenzéki pártok szerint összeállt az 1300 milliárdos ügyek mozaikja. 

Ő inkább úgy látja, a politika szolgálatába állt a büntetőeljárás, a bűnüldözés.

Példát is hoz. Amikor kiderült, hogy egy ukrán határ melletti településen egy házban kétszázan laknak, írt egy feljelentést Polt Péternek, mondván, ez felveti a választási, költségvetési csalás lehetőségét. Most kapta meg a határozatot, hogy elutasítják feljelentését, mert hiányzik a  bűncselekmény gyanúja, ő pedig nem élhet panasszal, mert nem sértettje az ügynek.

Hirtelen lett 5300 választó, főleg ukrán származású
A Jobbik szerint választási csalás készül a vásárosnaményi körzetben. 
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.