Kenneth Rapuano, az amerikai Védelmi Minisztérium honvédelmi és globális biztonsági ügyekért felelős főtitkár-helyettese a képviselőházban vett részt a stratégiai erők albizottságának meghallgatásán – számol be a Space.com. A meghallgatás célja az volt, hogy megvizsgálják a Trump-adminisztráció 2019-es, nemzetbiztonsági űrprogramokra vonatkozó költségvetési javaslatát.
Rapuano az albizottságnak azt mondta, Donald Trump komolyan gondolja, hogy a minisztériumnak a lehető legjobban szervezve és felszerelve kell segítenie Amerika fontos űrmisszióit.
Mike Rogers, a képviselőház fegyveres erővel foglalkozó bizottságának tagja és az űrhaderő ügyének egyik legjelentősebb képviselője szerint az elnök támogatásával
Rogers úgy véli, hogy a légierő – melyhez jelenleg az űrparancsnokság tartozik – mostani állapotában nem képes maradéktalanul ellátni az űrbiztonsági feladatokat.Rapuano a meghallgatáson azt mondta, az elnököt főként a végeredmény érdekli, így a szervezés minden ígéretes megoldását támogatni fogja. Rapuano szerint a törvényhozáshoz augusztusban érkezhetnek meg a védelmi minisztérium javaslatai.
Az űrhaderő felállításának ötlete már a 2000-es években felmerült, az utóbbi időkben azonban Rogers közbenjárásával egyre közelebb került a terv a megvalósításhoz. Rogers most abban bízik, hogy az elnök támogatásának hatására a Védelmi Minisztérium is felgyorsítja majd a különálló űrhaderő szervezését.
John Raymond tábornok, az űrparancsnokságának vezetője ugyanakkor a csütörtöki meghallgatáson megvédte a légierő jelenlegi űrvédelmi törekvéseit. Raymond szerint a légierő egyre nagyobb hangsúlyt fektet az amerikai űrdominancia megtartására.
Olyan versenytársaink vannak, akik nagyon gyorsan haladnak, nekünk pedig fel kell vennünk a lépést, hogy megelőzzük a fenyegetést
– mondta a tábornok.
Raymond hozzátette, az Egyesült Államok továbbra is vezető szerepet tölt be az űrben, de a légierő így is 7 milliárd dollárral fogja növelni az űrparancsnokság költségvetését az elkövetkező 5 évben.
(Kiemelt kép: Europress/AFP/Nicholas Kamm)