Sport

Nem olyan súlyos Hanga Ádám sérülése, mint elsőre tűnt

Hanga Ádám térdsérülése mégsem súlyos. A legjobb magyar játékos a Zalgiris elleni Euroliga-mérkőzésen sérült meg, és úgy tűnt, akár hat hét kihagyás is várhat a magyar kosarasra, de később kiderült, hogy mégsem ennyire nagy baj. A Barcelona kiválósága akár már két hét múlva újra játszhat.

Már egy jó ideje, két-három hónapja fájt a térdem, amikor napi kettőnél több edzésünk volt, akkor próbáltak engem pihentetni. Várható volt, hogy egyszer valami történni fog a térdemmel. A kaunasi meccs után semmilyen beavatkozás nem történt, egy injekciókúrát kaptam öt-hat napja, és ennyi volt a kezelés, azóta jegelem, én pedig próbálok ebből az úgymond pihenőidőből hasznot húzni, és erősíteni mind a lábizmomat, mind a felső testemet

– mondta a DigiSport híradójának, a Sport 24-nek Hanga Ádám.

Interjú a legjobb magyar kosarassal

Hanga Ádámék Barcelonában úgy vannak vele, hogy a Real Madrid ellen megnyert spanyol kupát már senki nem veheti el tőlük, így nem is szomorkodnak annyira azon, hogy az Euroligában idén nem sikerült bejutniuk a Final Fourba.

Közzétette: DIGI Sport 24 – 2018. március 14.

Izmos produkcióval februárban rukkoltak elő a katalánok, az új edző Szvetiszlav Pesiccsel megnyert spanyol kupagyőzelem több szempontból is nagyon fontos a Barcelona számára.

Így, hogy megnyertük a spanyol kupát, az egész szezon meg lett mentve, és a klubvezetők és a játékosok is fellélegezhettek.

Hanga elmondása szerint ettől függetlenül mindenki nagyon sajnálja, hogy az Euroliga-idényük nem sikerült jól. Final Four-esélyesnek gondolja magukat a keretük alapján.

Pont erről beszéltünk valamelyik nap a csapaton belül, hogy tegyük fel, bejutunk az Euroliga-playoffba, de helyette nem nyerjük meg a kupát, és arra jutottunk, hogy inkább a kupát megnyerjük, minthogy bejussunk az Euroliga-playoffba. Nyilván most csak saját magunkat vigasztaljuk ezekkel a butaságokkal, de ettől függetlenül azt gondolom, hogy sok év múlva csak azt fogja tudni mindenki, hogy ebben az évben a Barcelona megnyerte a Copa del Reyt.

Az edzőváltás volt szerinte a fordulópont, ekkor egy kicsit fel tudtak lélegezni. Most már minden erejükkel a spanyol bajnokság megnyerésére koncentrálnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik