Foci

Messi-varázslattal ütötte ki a Barca a Chelsea-t a Bajnokok Ligájából

Az argentin klasszis előbb meglőtte élete leggyorsabb gólját, majd századszor is eredményes volt a Bajnokok Ligájában. Ja, és adott egy gólpasszt is.

Két perc hat másodperc.

Pontosan ennyi időbe telt, hogy az immár háromgyermekes Lionel Messi bevegye a Chelsea kapuját a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján – az első mérkőzés 1-1 lett Londonban. Ez volt az argentin játékos pályafutásának leggyorsabb találata.

Messi rekordgyors találata:

Meg is fogta a gyors barcelonai találat az angolokat, akik aztán a 20. percben újabb gólt kaptak. Ekkor Messi előkészítő volt, Ousmane Dembélé bombázott a passza után a hálóba, Thibaut Courtois csak beleérni tudott a labdába.

Dembélé bombázott a kapuba:

Csak a félidő második felében voltak értékelhető megmozdulásai elől a Chelsea-nek, viszont így is majdnem meglett a szépítés, Marcos Alonso találta el a kapufát szabadrúgásból.

Tempósan indult a második játékrész, a Chelsea ment előre, majd Courtois-nak volt egy nagy hibája, de nem büntetett a Barca. A 49. percben a visszazáró Dembélé mentett remek ütemben a tizenhatosán belül, majd Alonsót lökte el Gerard Piqué, a büntető azonban elmaradt.

A 61. percben nagy taps fogadta André Gomest. Az Európa-bajnok portugál középpályás ekkor állt be, ő volt az, aki a napokban azt nyilatkozta, nem bír egyszerűen megfelelni a saját elvárásainak, ezért játszik rosszul és olykor már annyira szégyelli magát, hogy nem mer kimenni az utcára sem.

Annyira szégyelli magát a Barca középpályása, hogy az utcára sem mer kimenni
André Gomes egyszerűen rosszul érzi magát, amikor pályán van a Barcelonában.

Nem sokkal később ismét talpon volt a Nou Camp, Luis Suárez készítette le a labdát Messinek, aki a bal szélen tört kapura, majd az első góljához hasonlóan ezúttal is is Courtois lábai között talált be a kapuba.

Ez volt a 100. találata a Bajnokok Ligájában. 123 mérkőzésen hozta össze, ez 14-gyel kevesebb, mint amennyi Cristiano Ronaldónak kellett a százhoz.

Messi második gólja, ami egyben a 100. is:

Messi második gólja után még a Chelsea minimális esélye is elszállt a továbbjutásra, egyszerűen nem volt benn a játékban, hogy kiegyenlítenek. Szép csendben bele is törődtek a sorsukba az angolok, ráaádsul szerencséjük sem volt, Antonio Rüdiger fejese a hajrában a lécen csattant. Ez volt a negyedik kapufájuk a párharcban.

A Barcelona 4-1-es összesítéssel jutott tovább,  két meccs alapján teljesen megérdemelten. A Chelsea pont a legfontosabb pillanatokban hibázott, elég csak az első mérkőzés eladott labdájára gondolni, vagy most Courtois bakijára Messi első találatánál.

A játéknap korábbi meccsén a Bayern München idegenben is legyőzte a Besiktast. A németek 8-1-es összesítéssel mentek tovább.

A legjobb nyolcban a Barcelona és a Bayern München mellett az AS Roma, a Juventus, a Liverpool, a Manchester City, a Real Madrid és a Sevilla lesz még ott. Sorsolás pénteken.

Eredmény – Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 2. mérkőzés

Barcelona (spanyol) – Chelsea (angol) 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Messi (3., 63.), Dembélé (20.)

Továbbjutott: a Barcelona, 4-1-es összesítéssel.

Nyitókép: LLUIS GENE / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik