Foci

Annyira szégyelli magát a Barca középpályása, hogy az utcára sem mer kimenni

A portugál André Gomes 2016 nyarán Európa-bajnokként érkezett FC Barcelona labdarúgócsapatához, ám eddig nem alakul valami fényesen a karrierje a katalánoknál, a szurkolók állandó céltáblája. A 35+20 millió euróért igazolt középpályás most a Panenka magazinnak adott interjút és őszintén elmondta, hogy nem igazán érzi jól magát.

Fél évig minden rendben volt, aztán utána, nem is tudom ez a legjobb szó, pokollá változott minden. Akkor kezdtem el érezni a rám nehezedő nyomást. Nem az elvárásokkal van bajom, hanem azzal, amit én várok el magamtól. Azóta rosszul érzem magam a mérkőzéseken.

Azt mondja, edzéseken semmi gond és a csapattársakkal is jól kijön, viszont a mérkőzéseken csak szenved. Sokszor, ha meccs utáni napon van tréning, akkor kevésbé tud koncentrálni, mert még mindig a találkozó hatása alatt van. Emiatt nem tud jól teljesíteni, amiért kritikákat kap, azok meg hatással vannak a magánéletére.

Nem egyszer fordult elő, hogy el sem akartam hagyni a házat. Már szégyellek kimenni az utcára, félek attól, mit gondolnak majd rólam az emberek.

A még mindig csak 24 éves André Gomesnek a barátai is mondták, hogy olyan, mintha behúzott kézifékkel menne a mérkőzéseken. Az is baj, hogy túlgondolja a dolgot, nem tud továbblépni a csalódásokon. A csapattársai segítenek neki mindenben, de egyelőre nem jut egyről a kettőre.

Gomes ebben a szezonban a bajnokságban mindössze 13 mérkőzésen játszott, kilencszer ráadásul csak csere volt. A kupában öt, a Bajnokok Ligájában hat találkozón lépett pályára. Se gólja, se gólpassza nincs egyelőre.

Nyitókép: Laurens Lindhout/Soccrates/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik