Foci

Luis Suárez egy éve nem lőtt gólt a Bajnokok Ligájában

Szerdán a Barcelona labdarúgócsapata a Chelsea-t fogadja a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, a párharc első meccse Londonban 1-1-es döntetlennel ért véget. Bár akadnak gondok az angol csapatnál, az odavágón épp a szebbik arcát mutatta Antonio Conte együttese, úgyhogy az alapján a meccs alapján, na meg az eredmény miatt is teljesen nyílt a visszavágó.

BL: Eden Hazard-on múlhat Antonio Conte állása
A londoni 1-1 után elméletileg és gyakorlatban is a Barcelona az esélyese a Chelsea elleni BL-párharcnak.

A Barcának gólt kellene rúgnia otthon (mondjuk nekik a 0-0 is jó, bár kizárt, hogy erre játszanak), ám elég meglepő, hogy az a Luis Suárez, akitől az ember leginkább várja a találatokat Lionel Messi mellett, egy éve nem szerzett gólt a BL-ben.

Legutóbb 2017. március 8-án, a PSG elleni feltámadás alkalmával talált be. Azóta semmi.

Pedig ebben az idényben is pályára lépett már hét mérkőzésen a sorozatban, mind a hétszer kezdőként, de a gól valahogy nem akar neki összejönni, miközben a spanyol bajnokságban már 21-szer volt eredményes. Gólpassza is csak egy van a Bajnokok Ligájában.

Érdekesség, hogy a Barcelona ebben a szezonban 10 gólt szerzett a BL-ben, ebből négyet lőtt Messi, rajta kívül Paco Alcácer, Ivan Rakitic és Lucas Digne talált még be. Az ellenfelek három öngólt hoztak össze a Barca ellen.

Nyitókép: ANDRES GARCIA / SpainDPPI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik