Tech

Laptop volt a fény az alagút végén

A japán Miyuki Konnai saját bevallása szerint laptopjának köszönheti kitartását.

Október 23-án egy 7,2 erősségű földrengés rázta meg Törökországot, ami hatszáznál is több emberéletet követelt – ennek kapcsán, az egyik segélyszervezet keretében érkezett a japán hölgy is az országba. A mentőmunkálatok megkezdése után bő két héttel, november 9-én egy 5,7 erősségű rengés többek között azt a hotelt is összedöntötte, amiben Miyuki szállt meg.

Persze egy épület törmelékei alá szorulni amúgy sem egy leányálom, Miyuki Konnai azonban – bár ez munkája ismeretében némileg viccesen hathat – nagyon fél a sötétben. Elmondása szerint, amikor a bal szemét ki tudta nyitni, a teljes sötétségben egy fénysugarat vett észre, és ez a fény adott neki megnyugvást és elég reményt ahhoz, hogy kitartson – ez a fény pedig a laptopja volt. A hölgyet a földrengés után öt órával mentették ki.

Mielőtt azonban bárki viccelni merne Miyuki sötétségtől való félelmével, a történethez hozzá kell tenni azt is, hogy mikor Törökország miniszterelnök-helyettese a kórházi látogatás során megkérdezte tőle, hogy segítsen-e neki visszajutni Japánba, válasza az volt, hogy maradna, mert be szeretné fejezni a megkezdett munkát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik