Nagyvilág

Befejezik a túlélők utáni kutatást Törökországban

A majdnem egy hete történt rengés óta 188 embert sikerült élve kimenteni a romok alól.

Befejezik a túlélők keresését és mentési munkálatokat a hatóságok szombat este Törökország földrengés sújtotta részein – jelentette be Besir Atalay helyettes kormányfő.”A mentőalakulatok még négy épület romjai között kutatnak Ercisben. Ezt ma estére befejezik” – mondta Atalay, aki arra kérte a lakosságot, hogy küldjenek meleg ruhákat a földrengés áldozatainak, mert az érintett régióban különösen kemények a telek. Atalay egyúttal megköszönte a nemzetközi közösségnek a túlélőknek nyújtott segítséget.

A csaknem egy héttel a 7,2-es erősségű földrengés után a közzétett hivatalos adatok szerint a katasztrófának 582 halálos áldozata, illetve csaknem 2600 sebesültje volt, és 188 embert sikerül kimenteni a romok alól. Legutoljára egy 13 éves fiút húztak ki a mentőalakulatok a törmelékek alól pénteken Ercisben, a katasztrófa által leginkább sújtott városban, ahol 455 emberéletet követelt a földrengés.

Erdogan Bayraktar török környezetvédelmi és városfejlesztési miniszter bejelentette, hogy a megsemmisült lakóépületek újjáépítése 2012 szeptemberére fejeződik majd be, addig pedig konténerekben és előre gyártott házakban szállásolják el a fedél nélkül maradtakat. A katasztrófák áldozatainak hatékonyabb segítése érdekében a Bayraktar vezette minisztérium egy törvénymódosítási javaslatot fontolgat, amely lehetővé tenni ingatlanok “sürgősségi kisajátítását”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik