Belföld

Elbújt és lesben állt a wellnessparkban gyilkoló férfi

Elbújt, lesben állt majd előugrott – így támadt rá áldozatára a szigetszentmiklósi wellnessközpontban gyilkoló férfi. A 24.hu továbbra is úgy tudja, hogy a halálos támadást vita előzte meg, amiért a gyanúsított összejárkálta a padlót. Amikor nem sokkal később a 31 éves F. Zs. Lóránd nekiesett a nőnek, azt kiabálta: olyan vagy, mint az anyósom.

Az alkalmazottat támadója csütörtök este verte halálra. Az ügyben halált okozó testi sértés miatt indult eljárás, majd kora délután a megyei főkapitányság már azt közölte, hogy az elfogott férfinak emberölés miatt kell felelnie.

Vasárnap a férfielőzetes letartóztatásba került, de nem a börtönbe, hanem az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe szállították.

 A bíróság álláspontja szerint a gyanú szerinti bűncselekmény körülményei, illetve a gyanúsított vallomása alapján szükséges az ő elmegyógyintézeti megfigyelése, ezért elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2018. április 4. napjáig.

(Kiemelt kép: police.hu)

Frissítés:

A  Fővárosi Törvényszék is azt írja, hogy a nyomozás eddigi adatai szerint a férfi az éjszakai órákban szóváltásba keveredett a hotel alkalmazottaival, majd az egyik ott dolgozó takarítónőt több alkalommal bántalmazta.

Kiderült, a bíróság a gyanúsított cselekményét az ügyészi indítványtól eltérően – a rendelkezésre álló adatok alapján – az emberölés minősített eseteként értékelte,

azaz álláspontja szerint, amennyiben a bűncselekmény elkövetése bebizonyosodik, az különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntetteként is minősülhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik