Nemzetközi tudósokból álló szakértői csoport végzett nemrégiben részletes és a korábbiaknál nagyobb földrajzi területre, több korszakra kiterjedő vizsgálatot a Balti-tenger térségének genetikai örökségéről.
A jénai Max Planck Intézet által vezetett, több kontinens kutatóegyetemei által jegyzett kutatás összesen 38 őskori és ókori leletből származó emberi génállományt elemzett, amelyek az i. e. 7500 és i. e. 200 közötti időszakból, a térség legkülönbözőbb területeiről származnak.
Genetikai képüket egy olyan adatbázissal vetették össze, amelyből 1007 mai személy öröksége olvasható ki. A kutatók eredményeiket A Balti-tengeri térség genetikai őstörténete című tanulmányukban tették közzé a Nature Communications szaklapban.
Mint megállapították, hogy
Az emberi társadalmak Észak-Európában a kontinens más térségeihez képest jóval később kezdtek fejlődni. Ugyanis az utolsó jégkorszak végén, mintegy 11 ezer évvel ezelőtt húzódott vissza a jégsapka a Skandináv-félszigetről, a vadászó-gyűjtögető népek is ekkortájt telepedtek le a területen.
Bár hétezer éve Közép-Európában már fejlett mezőgazdasági technikákat alkalmaztak, legalább egy évezred kellett ahhoz, hogy az innováció Skandinávia déli területeit, illetve a Balti-térség keleti régióját is elérje.
Két irányból jöttek
Európa más vidékein már korábban elvégezték a genetikai vizsgálatokat, melyekből kirajzolható a különböző genetikai jellemzők felbukkanása és elterjedése, ám a Balti-tenger térségéből csak elszórtan álltak rendelkezésre genetikai leletek, amelyekből le lehetett volna vonni a szükséges következtetést az új technológia és túlélési stratégia megjelenésével kapcsolatban.
Ezt a hiányt pótolja a nemrégiben befejezett vizsgálat, melyben német, litván, lett, észt, orosz, svéd tudósok is részt vettek, s melynek lebonyolításához egyebek mellett amerikai, ausztrál, kínai kutatóintézetek is hozzájárultak.
A tudósok összesen 38 észak-európai emberi genomot vettek górcső alá:
- a mezolitikum vándorló vadászó-gyűjtögető csoportjaitól (ezek nagyjából a 12,000-7,000 évvel ezelőtti időszakig hagytak maguk után maradványokat e területeken)
- a neolitikum első földműveseiig, akik a mai Svédország déli részén telepedtek meg (mintegy 6,000-5,300 évvel ezelőtti leletek tanúskodnak erről), s tovább,
- a Kelet-Baltikum késő bronzkori fémműves kultúráiig (i. e. 1,300-tól i. e. 200-ig).
A széles körű vizsgálat lehetővé tette, hogy a szakértők igen nagy területeken és sok ezer évet áttekintve kísérjék figyelemmel Észak-Európa genetikai átalakulását.
Korábban elvégzett elemzések már kimutatták, hogy két, genetikailag különböző vadászó-gyűjtögető csoport is együtt élt a középső kőkorszakban:
- az ún. nyugati vadászó-gyűjtögetők (maradványaik a mai Magyarországtól egészen az Ibériai-félszigetig fellelhetők)
- a keleti vadászó-gyűjtögetők (Karéliától Északnyugat-Oroszországig).
A tanulmány azonban azt is kimutatja, hogy a mai Litvánia területén talált genetikai adatok inkább a nyugati csoport génállományával mutatnak hasonlóságot, annak ellenére, hogy a földrajzi közelség nem ezt indokolná. A skandináv területeken viszont mind a keleti, mind a nyugati vadászó-gyűjtögető népesség hatása bizonyítható.
A keleti vadászó-gyűjtögetők nem voltak jelen a Balti-tenger keleti partjainál, ám genetikai komponenseik mégis előfordulnak Skandináviában. Ebből arra következtetünk, hogy ezek a népek északról, Fennoskandián át [a kifejezés a Skandináv-félszigeten felül a mai Finnországot, Karéliát, valamint az oroszországi Kola-félszigetet, geológiai értelemben a Balti-ősmasszívumot takarja], vagyis északi irányból jutottak el Skandinávia déli részére, ahol genetikailag keveredtek a délről jövő, nyugati vadászó-gyűjtögetőkkel, közösen megalkotva a skandináv vadászó-gyűjtögető népességet”
– magyarázza kutatásuk eredményét Johannes Krause, a jénai Max Planck Intézet archeogenetikai részlegének igazgatója.
Közép-európai földművesek
A földművelés mintegy hatezer esztendővel ezelőtt terjedt el nagyobb területeken Dél-Skandináviában, vagyis legalább ezer évvel közép-európai hódítását követően. Kelet-Baltikum népei még további ezer évig vadászattal, gyűjtögetéssel, halászattal tartották fenn magukat. Hipotézisek szerint az újfajta, földművelésre támaszkodó túlélési stratégiát a helyi gyűjtögetők „fejlesztették ki”; ám a genetikai bizonyítékok egészen mást mutatnak.
A legelső földművelők, akikről Svédország területén tudomásunk van, nem a középső kőkorszak skandináv telepeseinek leszármazottai, egészen eltérő a genetikai profiljuk.
A korai skandináv földművelők – akárcsak közép-európai rokonaik – genetikai állományuk jelentős részét Anatóliából „örökölték”: az anatóliai földművelők körülbelül 8200 évvel ezelőtt érkeztek először Európába, ők ösztönözték a neolitikus forradalomnak nevezett kulturális áttérést a letelepedett, mezőgazdasággal rendelkező életformára.
A keleti Baltikumban is teljes genetikai átalakuláson ment keresztül az ottani populáció a földművelő-állattenyésztő életmód elterjedésének hajnalán. Génállományuk azonban nem közép-európai vagy skandináv földművelőkével keveredett, az i. e. 2900 körüli időszaktól nagyobb mértékben mutathatók ki náluk az ukrajnai sztyeppe nomád pásztornépeinek genetikai jellemzői.
Érdekes módon a bronzkor kezdetén ismét növekedni kezd a keleti-balti vadászó-gyűjtögető örökség az itt élő népességben. A helyi populáció tehát nem cserélődött ki, hanem együtt élt és végül keveredett az újonnan jövőkkel”
– húzza alá Alissa Mittnik, a jénai intézet tudósa, a tanulmány szerzője.
A jelentős tudományos felfedezéseket hozó vizsgálat kimutatja, milyen földrajzi és antropológiai eltérések voltak az egyes kulturális átmenetek között, és lehetővé teszi, hogy – az erre vonatkozó jövőbeli kutatások révén – Észak-Európa még mindig sok fehér folttal tarkított ős- és ókortörténetében, a vaskor és a viking kor migrációs irányaiban, genetikai örökségében is tisztábban lássunk.
Kiemelt fotó: Panayotis Tzamaros/NurPhoto
