Márki-Zay Péter váratlan, megdöbbentő fölényű sikere az egész ellenzék számára új lehetőséget teremt az országgyűlési választás előtt, miközben a Fidesz kormányzásának legnagyobb, de mindenképpen legváratlanabb bukását éppen a választási kampányban könyvelheti el. Gyorselemzés.
Megbukott a NER?
Lázár Jánosnak, a Fidesz egyik legfontosabb politikusának otthonában általában tükörsima jobboldali győzelmeket hoznak a választások, ehhez képest földcsuszamlásszerű változást jelent, hogy Márki-Zay fölényesen, nagyjából 16 százalékponttal, 57:41 arányban nyert. Orbánék ráadásul a lehető legrosszabbkor kapták a pofont, hiszen olyan választási kampányban járunk, amely azt ígérte, nyugodtan készülhetnek a megméretésre és a miniszterelnök harmadik ciklusára. Ez az eredmény nem változtatja meg semmilyen értelemben az erőviszonyokat, ám az összes ellenzéki pártnak megadja az új kezdet lehetőségét, miközben a Fidesz számára nehezen kezelhető helyzetet eredményez. A kormánypárt igazi veresége, hogy legfontosabb szövetségesét is elveszítette:
Ha ugyanis az ország talán legfideszesebb nagyvárosaként elkönyvelt Hódmezővásárhelyen ki tud kapni a Fidesz, akkor bárhol alulmaradhat.
Tényleg bárhol nyerhet az ellenzék?
Egyrészt egy helyi eredményből mindig nehezen lehet országos következményekkel előállni, másrészt Márki-Zay sok tekintetben különleges jelölt volt. Jobboldali környezetből érkezik, konzervatív körökben ismert, korábbi Fidesz-szimpatizáns, hívő, nagycsaládos ember, aki mögé felsorakozott a komplett ellenzék. Ennek köszönhetően érdemi ellenzéki rivális nélkül állhatott szemben a Fidesszel.
Márki-Zay ráadásul elvégezte a munkát, amely nélkül lehetetlen a politikai siker: végigcsinálták a kampányt, közösséget épített maga mögé, megépítette a hitet, hogy képes legyőzni a Fideszt, így elérhette azt a későbbi elemzésekre is érdemes mobilizációs bravúrt, hogy 60 százaléknál is nagyobb részvétel legyen a választáson. Ez időközi helyhatósági választáson példátlan siker. Ugyanakkor személye és sikere újra felszínre hozza az ellenzék megszokott problémáit is.
Most akkor mindenhol civileknek kell indulniuk?
Nem. Már csak azért sem, mert pártok nélküli politika nem létezik, országot irányítani például nem lehet stabil hátország, erős frakció nélkül. Márpedig a függetlenek frakciója aligha jöhetne létre. De a jelenség mindenképpen figyelemre érdemes a pártok számára, mert azt mutatja, még jelentős az ellenzéki pártok bizalmi deficitje. Nem először láthatjuk élesben, hogy amennyiben egy körzetben, településen a választók úgy érzik, a remény embere áll előttük, mögé állnak és sikerre viszik a jelöltet a hatalommal szemben.
A jelenlegi közvélemény-kutatási adatok alapján világos, hogy sok körzetben áprilisban is csak akkor lesz esély, ha képesek egyezségre jutni a pártok arról, ki legyen a Fidesz kihívója. És ha ez sikerül, még akkor is ott marad a kérdés, hogy kevéssé ismert, sokszor más terepről odaküldött pártejtőernyősök mögé is megépíthető-e az a választói koalíció, amely Márki-Zay Péter és Kész Zoltán mögé megépíthető volt, vagy e sikerek inkább a jelöltek kiemelkedő munkájának, pártoktól való távolságának, esetleg különleges integrátori képességeinek köszönhetők-e.
Ki vesztette a legtöbbet?
Hódmezővásárhely az ő birodalma, amely mindig is fontos hátországot jelentett neki. Jellemző, hogy már most bejelentette, hogy nem kér helyet a Fidesz országos listáján, amennyiben alulmarad a körzetben, nem lesz képviselő. Erre persze mostanáig nem látszott reális esély, most viszont nagyon nehéz hetei következnek – feltéve, hogy világossá válik, ki a kihívója a sok ellenzéki induló közül. Aztán pedig alighanem nehéz évei: egész politikai karrierjét meghatározhatja ez a vereség. Rosszabbkor nem kaphatta volna személyesen sem ezt a pofont. Az Elios-ügyben világos, hogy főszereplő, miközben az is kiderült, hogy földjei közepén egy luxuskastély áll, amelyhez állítása szerint semmi köze. Azzal, hogy a várost elveszítette a Fidesz, példátlanul nehéz helyzetbe került, mert nehezen hihető, hogy Orbán Viktor könnyen megbocsátja neki, hogy sorozatban harmadik választási győzelme felé sietve defenzívába szorul a kampány döntő heteiben.
Mi történhetett?
Mindenkinek lesz saját története a politikai földrengésről. Nyilván sokan mondják majd, hogy a rejtőzködő, bizonytalan szavazók bújtak elő, és a közvélemény-kutatások ezért torzítanak, mert az emberek válaszolni sem mernek, amikor viszont eljön az idő, elmennek behúzni az ikszet. Mesélhető, hogy a fideszes botrányok, a szemérmetlen korrupció, a kiskirályok uralkodása miatt Lázár felségterületén (is) besokallt a nép. Miként az is mondható, hogy a kampány aljas húzásai, például Márki-Zay támogatóinak megnevezése és szórólapokon listázása, a Fidesz háborús hadjárata vezetett oda, hogy a normalitás fellázadt az aljasság ellen.
Mi történik most?
Nehéz megjósolni, de az biztosan kijelenthető, hogy a Fidesz és Orbán Viktor 2010-es hatalomra kerülése óta csak az internetadó elleni tüntetések idején és a rá következő hónapokban (a kétharmados parlamenti többség elvesztésekor) volt ilyen nehéz helyzetben.
Ez a legnagyobb veszély a Fideszre: eljön a rettegés korszaka, amikor a képviselők fején átfut a gondolat, hogy vége lehet korlátlan hatalmuknak és hibázni kezdenek. Ha az ellenzék képes lesz megfojtani a kínálkozó pillanatokat, nyomás alatt tartani a fideszes képviselőket, akkor akár meglepetésekre is képes lehet a választáson. Már csak azért is, mert a Fidesznek nincs ideje megfejteni, hogy mi történt. Ha valóban általános lázadás jelei mutatkoztak és nem speciális helyi sztorit láttunk, akkor nagy bajban vannak, mert már aligha tudják alapjaiban átalakítani kommunikációjukat, képviselőiket újra alázatra tanítani és így tovább.
Minek örüljünk?
Hogy a politika tartós távollét után visszatért Magyarországra. A részvételi arány elképesztő volt, ami azt jelenti, a közéletben nem feltétlenül aktív réteget is meg tudott szólítani Márki-Zay, aki akár szimbóluma is lehet majd egyszer annak, hogy újrakezdődött a közéleti vita, a verseny korszaka Magyarországon.
