Sport téli olimpia 2018

Csoda a jégen, Németország beleköpött az álomdöntőbe

Amikor az Olimpiai Sportolók Oroszországból néven szereplő csapat 3-0-ra győzött a csehek ellen, azt írtuk, alakul az álomdöntő. A másik ágról ugyanis a többség Kanadát várta a döntőbe,

de a németek máshogy gondolták.

A 15. percben kettős emberelőnyben játszhatott az európai csapat, és ezt a kanadai származású Brooks Macek felsősarkos lövéssel használta ki.

A második harmad elején Matthias Plachta révén megduplázta előnyét a német csapat, majd jött egy zseniális, de egyben pofátlan találat, Frank Mauer az érkező korongot a lába között húzta be.

Kanada a 29. percben tudott szépíteni Gilbert Brule révén, de a németek szinte egyből válaszoltak Patrick Hager révén. Ez már sok volt a kanadaiaknak, Brule legalábbis kissé túltolta a keménységet, és úgy letarolta David Wolfot, hogy azért végleges kiállítást kapott.

A harmadik harmad gyors kanadai góllal indult, aztán büntetőhöz jutottak a németek, de Dominik Kahun nem tudott túljárni Kevin Poulin eszén. Tíz perccel a vége előtt Derek Roy 4-3-ra alakította az állást emberelőnyből, a hátralévő időben azonban hiába nyomott Kanada, a németek hősiesen kihúzták a végét, és ezzel bejutottak a döntőbe, ami először fordult az olimpiák történetében.

Korábban két bronzérmet nyertek, az elsőt 1932-ben, a másodikat 1976-ban, már NSZK néven.

1998 óta először fordul elő, hogy Kanada, a sportág szülőhazája aranyérem nélkül marad az olimpián: a női csapat elveszítette a döntőt, a férfiak pedig a bronzéremért küzdhetnek.

férfi jégkorong, elődöntő:

Németország – Kanada 4-3 (1-0, 3-1, 0-2)
gól: Macek (15.), Plachta (24.), Mauer (27.), Hager (33.), illetve Brule (29.), Robinson (43.), Roy (50.)

 

A további program, szombat:
bronzmérkőzés:
Csehország – Kanada 13.10

 

vasárnap:
döntő:
OAR – Németország 5.10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik