Ha most vannak kabátvásárlási terveink, a leárazás végét esetleg elcsíphetjük, de már csak az átlagosnál kisebb vagy nagyobb méretekre lehet lecsapni, illetve a sportáruházak sem hagynak cserben minket. Ám ha divatolni szeretnénk, és mondjuk S-es vagy M-es méretet keresünk, várnunk kell következő őszig. Február közepén járunk, tehát bőven benne vagyunk még a télben, semmi váratlan nincs ebben az időjárásban, mégis nehéz kabáthoz jutni.
Hasonló a modell nyaranta: ha az ember július végén találja ki, hogy mégiscsak kimerészkedne a vízpartra, ehhez pedig szüksége lenne egy fürdőruhára, választhat a Decathlon és a Hervis homlokig érő nyakkivágással rendelkező úszódresszeiből.
De miért van ez így?
Miért nem szezonális kínálatot árulnak a boltban? Miért kell 2-3-4 hónapra előre terveznünk? A kulcs a divatipar működésében van. Ahhoz, hogy megértsük a fast fashiont, vagyis az elérhető divatot, a Zara, Mango, H&M és társai rendszerét, vissza kell nyúlnunk a high fashionhöz, a divattervezők agyszüleményeihez, ami a fast fashion trendjeit is diktálja.
A divatheteket mindig adott szezon előtt fél évvel rendezik a világ divatfővárosaiban. Itt mutatják be a neves tervezők a következő szezon trendirányzatait, amelyek meghatározzák majd az elérhető árú boltok kínálatát is. Márciusban mutatják be a következő őszi/téli kollekciót, szeptemberben pedig a következő tavaszi/nyárit.
Azért ennyire korán, mert a kiskereskedelmi vásárlóknak időre van szükségük, hogy eldöntsék, miből mennyit rendelnek, ezt pedig a divatcégeknek le is kell gyártaniuk, majd kiszállítani az üzletekbe.
Mivel nem fast fashionről van szó, hanem magas minőségű termékekről, ez több hetet, hónapot vesz igénybe. Emellett a divatmagazinok is ilyenkor csapnak le márkákra, és viszik el fotózni a ruhákat, az sem néhány nap, míg a fotók elkészülnek, és a magazin nyomtatásba kerül.
Kovács Marcella stíluskommunikációs szakértő szerint
bár a divatipar a könnyedség látszatát szereti idézni, nagyon feszes rendben működik, a mechanizmusokra pedig egyre erősebben hatnak külső és belső tényezők is. Ha arra keressük a választ, hogy most, február közepén miért nem lehet téli kabátot kapni, ellenben tavaszi cipőt igen, akkor az egyik válasz az, hogy az iparágat elég erőteljesen nyomja a 21. század összes kihívása – az egyik ilyen a fordulatszám. A korábban bevett és megszokott ritmus (tavaszi-nyári, őszi-téli kollekciók) már nem elég gyors, nem elég kielégítő, és aki lemarad, az végérvényesen kimarad. A fent említett működési rendbe tartoznak a fashion weekek, a holdudvarukba tartozó trade show-k, a high fashiont másoló fast fashion és az évi akár 15-20 kollekció értékesítése is. A terveket hozni kell, és februárban már nyakunkon a tavasz, még akkor is, ha az időjárás éppen másként gondolja.
Amikor a kifutókon világszerte megjelennek a következő szezonok trendjei, a fast fashion láncolata is beindul: elkezdik lemásolni a nagy márkák egyedi darabjait, a tervek azonnal mennek a főként ázsiai gyárakba, és mindössze 14-16 nap alatt az új kollekció eljut a tervezőasztaltől a boltok polcára. Elképesztően kevés idő ez, ha belevesszük, hogy a nagy távolság miatt több napos szállítóidővel kell számolni. Nem csoda, hogy az ázsiai ruhagyárak munkásai rengeteg túlórával, szinte rabszolgaként dolgoznak, hogy minden időre elkészüljön.
Ez rendben is van, az új kollekció megtervezve, megvarrva, leszállítva az üzletben várja a vevőket, de miért fontos kitenni már januárban a tavaszi/nyári ruhákat, amikor még súlyos mínuszok röpködnek? Természetesen semmi másért, mint a vásárlásra ösztönzés miatt. A téli kollekciót elkezdik szép fokozatosan leárazni, így február végére teljesen ki is ürül az üzletekből. Míg az új készlet egyre nagyobb helyet foglal az üzletben, friss, üde tavaszi hangulatot árasztva hívogatja a vevőket.
Nagy kérdés, hogy a divatmárkák mikor kezdik el figyelembe venni egyrészt a klímaváltozást és a néha őrültnek tűnő időjárást, illetve az utóbbi években egyre divatosabb utazásmániát, és kínálni egész évben elérhető téli-nyári ruhákat.
Kiemelt kép: Getty Images / Christian Vierig
