Gazdaság

Szijjártó barátja nyerte az állami vagyonkezelő külső kommunikációját

Nettó 23 millió forintért viheti a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő éves külső kommunikációját az a trojka, amely több száz milliós állami kommunikációs megbízásokkal gazdagodott tavaly – derült ki az európai közbeszerzési értesítőből.

A munkát a Szijjártó Péter barátjaként ismert Kuna Tibor (képünkön) érdekeltségébe tartozó Trinity International Communications Kft., és a Young and Partners Kommunikációs és Tanácsadó Kft. valamint a velük közösen pályázó SPRINT Nyomdaipari Szolgáltató és Ügynöki Kft. nyerte.

Kuna egykor a Fidesz kabinettitkára is volt. Fenti két cége sorra nyeri az állami kommunikációs tendereket. Legutóbb a vizes vb-t reklámozhatták 5 milliárd forintért.

A kiíró a Nemzeti Kommunikációs Hivatal volt. A Rogán Antal vezette hivatalra eredetileg 25 milliárd forint elköltését bízták, csak aztán úgy alakult, hogy alsó hangon 59, de akár 64 milliárd forint sorsáról dönthetett a hivatal – ez olvasható ki azokból az adatokból, amelyeket a hvg.hu rendszerezett. Azért volt lehetőség az első tervek jelentős túllépésére, mert beépítettek egy olyan szabályt, hogy akár kétszer is újra feltöltheti a keretet a propagandaminisztériumként is emlegetett Rogán-féle tárca.

Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik