Belföld

A gimnáziumi felvételi rossz, de kell

A többszörös túljelentkezés miatt nincs más megoldás. Nem objektív az általános iskolai teljesítmények mérése.

Az InfoRádiónak a Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója azt mondta, nem könnyű bejutni azokba a gimnáziumokba, ahova többszörös a túljelentkezés. A tanulóknak a központi felvételi után szóbeli vizsgát is szervezhetnek. A 60 helyre hozzájuk 300-350 gyerek jelentkezett – mondta Porogi András.

A többszörös túljelentkezés miatt szükséges a felvételi procedúra. A központi írásbelit figyelembe kell venni, meghatározott százalékos arányban, emellett az általános iskolai bizonyítványt is nézhetik, és az iskola dönti el, melyik éveket számítja bele.

A nyolcosztályos gimnáziumba 10, a hatosztályosba 12 évesen felvételiznek a gyerekek. Ez az első vizsga az életükben, és rögtön nagy a tét, amit a diákok különbözően viselnek. Van, akit megbénít, rosszabb teljesítményt nyújt. A szakember szerint jobb lenne, ha nem felvételi alapján kellene dönteni.

Ugyanakkor nincs olyan objektív mérési rendszer, ami összehasonlíthatóvá tenné az általános iskolai teljesítményeket. Az osztályzat csak azt árulja el, hogy a tanuló az adott követelménynek mennyire felel meg, de hogy mi az adott követelmény, abban nagy különbségek lehetnek.

Porogi András szerint osztályzat egy relatív szám. Az függ iskolától, tanártól, osztálytól. A különböző iskolákból jött gyerekeket nem lehet így összehasonlítani. Aki kitűnő, nem tehet arról, hogy esetleg az ő jegye mögött kevesebb tudás van, mint egy másik kitűnő mögött – tette hozzá.

68 ezer diák most szombaton is iskolába megy
Középfokú felvételi írásbeli vizsgákat írnak.  

Ajánlott videó

Olvasói sztorik