Kultúra

Plágiummal vádolják a nagy Oscar-esélyes A víz érintése rendezőjét

Guillermo del Toro egy színdarabból lophatta a 13 aranyszoborra jelölt fantasy történetét.

A The Guardian (via HVG) számolt be róla, hogy plágiummal vádolja Guillermo del Torót a Pulitzer-díjas író, Paul Zindel fia, David Zindel, aki szerint a filmes a néhai apja által írt 1969-es Let Me Hear You Whisper című színdarabjából lopott A víz érintése (The Shape of Water) című fantasy drámájához.

Megdöbbentünk azon, hogy egy nagy stúdió képes volt olyan filmet készíteni, amely nyilvánvalóan a néhai apám munkáján alapul, és tették ezt anélkül, hogy megkerestek volna bennünket a jogokért

– nyilatkozta Zindel a brit lapnak.

A Del Toro által írt és rendezett saját film kétségtelenül mutat hasonlóságokat Paul Zindel színművével: egyfelől mind a két történetnek egy éjszakai műszakban dolgozó takarítónő a főszereplője, aki beleszeret egy vízi lénybe. Másfelől pedig a jelenetek és a mellékszereplők közül is több azt a benyomást kelti, mintha a darabból származna. Ugyanakkor nagy különbség, hogy a filmnek merőben más a befejezése.

A víz érintését gyártó és forgalmazó Fox Searchlight visszautasította a vádakat, mindazonáltal jelezték, a félreértés tisztázása és az ügy mielőbbi rendezése érdekében felveszik a kapcsolatot Zindellel. Ez persze nem meglepő, hiszen nyilván nem hiányzik nekik egy komolyabb botrány alig néhány nappal azután, hogy A víz érintését tizenhárom kategóriában Oscar-díjra jelölte az Amerikai Filmakadémia.

Már az előzetese is lebilincselő a 13 Oscarra jelölt A víz érintésének
Ráadásul immár magyar felirattal nézhetjük Guillermo del Toro halemberes meséjének trailerét.
Kiemelt kép: Fox Searchlight Pictures

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik