Sport

Egészen megható sztori követte az év legdrámaibb meccsét

Aki látta a Minnesota Vikings és a New Orleans Saints NFL-meccs egészen drámai végjátékát, az egy ideig biztosan nem felejti el. Aki lemaradt róla, annak segítünk az alábbi videóval, Case Keenum passzával Stefon Diggs szaladt be a célterületre, és ezzel a Minnesota fordított, és bejutott a főcsoportdöntőbe.

A stadion tombolt, a Minnesota-játékosok egymás nyakában lógtak, míg a vendégek szomorkodva vonultak az öltözőbe. A szabály szerint azonban touchdown után fel kell állni a jutalomrúgáshoz, amihez igazán már egyik csapatnak sem volt kedve.

A Saints csapatát végül a punter, Thomas Morstead vezette vissza a pályára, pedig neki, rúgójátékos lévén, nem is lett volna dolga, hogy felálljon az ellenfél kísérletéhez, ez a védelem vagy a speciális egység reszortja általában. Morstead sportemberi gesztusát nagyra értékelte a minnesotai közönség,

főleg úgy, hogy a punter egy korábbi ütközés miatt fájdalmas bordasérüléssel játszotta végig a meccset.

Morsteadet annyira megkedvelték az ellenfél szurkolói, hogy a közösségi médiában nekiálltak pénzt gyűjteni a játékos alapítványának, amely rákos gyerekek gyógyulását támogatja.

Csütörtök estig 150 ezer dollár (38 millió forint) gyűlt össze, Morstead pedig teljesen meghatódva azt üzente, a pénzt egy minneapolisi gyerekkórháznak adja, és személyesen viszi el az összeget a városba, amely idén a házigazdája lesz az NFL nagydöntőjének, a Super Bowlnak.

Igazán szívmelengető történet, több ilyenre lenne szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik