Sport

Minnesotában „ferobbant” a stadion

A Minnesota Vikings elképesztő játékkal verte a New Orleans Saints-t és ezzel bejutott az NFL főcsoport-döntőbe. Akárcsak a Jacksonville Jaguars.

A Vikings meccse hozott változatosságot bőven, megkockáztatjuk, az utóbbi évek legnagyobb mérkőzését láthatta az, aki fennmaradt vasárnap éjjel.

A hazai pályán játszó Vikings 17-0-al bekezdett, de a második félidőben a Saintsmagára talál, de annyira, hogy 24-23-ra megfordította a meccset.

A mindent eldöntő játékra nyolc másodperccel a vége előtt került sor. A 39 yardos vonalon álltak a hazaiak és a harmadik kísérlettel próbálkoztak előrébb jutni – nem sok esélyük volt. Az ESPN becslése két százalékra adta a Vikings győzelmet, miközben felálltak a csapatok egymással szemben.

Aztán történt, ami történt – felrobban a stadion. Íme:

 

A játék indulása után némi pozíciókeresést követően Case Keenum irányító eldobott egy hosszú passzt Stefon Diggs irányába, aki magasra felugorva tudta csak elkapni azt. Igen ám, de a Saint védője, Marcus Williams is résen volt, testtel szabályosan el akarta sodorni a levegőben lévő Diggset, de elvétette, ráadásul a hazaiak legjobbnak tartott elkapója a a pályán belül maradt, és így szabadon futhatott be a célterületre.

A Vikings 61 yardos játékból szerezze a győztes touchdownt. 

A stadion felrobbant, mindenki őrjöngött, Diggs a sisakját eldobva ünnepeltette magát, majd a meccs után elárulta, majdnem elájult iszonyatos örömében.

Mindenki ünnepelt, a New Orleans-i játékosok az öltözőbe vonultak. Igen ám, de a TD után jár az extra pont, azaz a rúgás további három pontért. Persze ennek már semmi jelentősége nem volt, de ettől még a vendég Saints-játékosok visszakocogtak az öltözőből.

El sem rúgták végül, így a Vikings 29-24-gyel jutott a főcsoportdöntőbe, ahol a Philadelphia Eagles lesz az ellenfele.

A nap másik, a Pittsburgh Steelers –Jacksonville Jaguars meccse is hasonló izgalmakat hozott, lévén hasonló forgatókönyv szerint zajlott, mint a Vikings-Saints, azzal a különbséggel, hogy a Pittsburgh Steelers otthonában a Jacksonville Jaguars ment el 21-0-ra.

Innen támadt fel a Steelers, de végül a Jaguars nyert 45-42-re megnyerte a találkozót, így ők játsszák majd a főcsoportdöntőt a New England Patriotsszal.

(Nyitókép: Jamie Squire/Getty Images/AFP)

NFL, rájátszás, konferencia-elődöntők:

AFC
Pittsburgh Steelers (2.)–Jacksonville Jaguars (3.) 42–45 (0–14, 14–14, 7–0, 21–17)
NFC
Minnesota Vikings (2.)–New Orleans Saints (4.) 29–24 (10–0, 7–0, 0–7, 12–17)

Konferencia-döntők: (2018. 1. 21. – 1. 22.)

AFC: New England Patriots (1.)–Jacksonville Jaguars (3.) – 01. 21., 21.05

NFC: Philadelphia Eagles (1.)–Minnesota Vikings (2.) – 01. 22., 0.40

SUPER BOWL 52 (2018. 2. 5.)
Az AFC győztese (1./3.)–Az NFC győztese (1./2.)
0.30
Helyszín: US Bank Stadium (Minneapolis, Minnesota)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik