Tudomány

Mindjárt ránk zuhan a kínai űrállomás

Heteken belül a Földnek csapódnak a 2016 óta nem működő Tienkung-1 (Mennyei Palota-1) kínai űrlabor részei űrszakértők becslései szerint - írja az MTI.

Úgy számoljuk, hogy valamikor március közepe és április közepe között lépnek be a Föld légkörébe

– mondta Holger Krag, az Európai Űrügynökség (ESA) munkatársa hétfőn Darmstadtban.

Hozzátette, annak valószínűsége, hogy történik valami a Földön, nagyon, nagyon kicsi.

Óriási az a terület, amelyen beléphet a légkörbe a 8,5 tonnás „mennyei palota” törmeléke: a szakértő szerint a Földet az északi 43 szélességi körtől a déli 43 szélességi körig befogó övezetről van szó, tehát mindegyik kontinenst és óceánt érintheti.

A valószínűség ezen a területen belül szinte mindenütt ugyanakkora, csak az északi és déli pereme van kicsit nagyobb veszélyben. Ide tartozik például Olaszország és Spanyolország

– emelte ki Krag.

Mivel az a nagy régió ilyen sok vizet és pusztaságot magába foglal, kérdéses, megtalálják-e egyáltalán zuhanás után a darabokat, amelyek ráadásul nem egy adott területre érkeznek, hanem 1000-1200 kilométeren szétszóródva.

Krag szerint a labor mintegy 1,5-3,5 tonnányi része túléli a légkörbe lépést, bár nem egy darabban. Nem lehet megmondani, pontosan mikor érkeznek a Földre a Tiankung-1 darabjai, mivel az űrlabor naponta 16-szor kerüli meg a Földet. Még a légkörbe lépése előtt tíz nappal is plusz-mínusz kétnapos eltérés lehet a meghatározásban.

A szakértő szerint évente 70-80 tonnányi űrszemét érkezik a Földre ellenőrizetlenül. Csak 3-4 évente van köztük valami nagyobb darab is, mint amilyen most a Tiankung-1.

Kína 2011 szeptemberében bocsátotta fel első űrlaboratóriumát, a Tiankung-1-et az űrbe, ahol az űrlabor az évek során hat kapcsolódási manővert hajtott végre a kínai Sencsou-űrhajókkal. Alig másfél hónappal a fellövés után sikeresen összekapcsolódott vele a Sencsou-8 ember nélküli űrhajó. A Sencsou-9 2012 júniusában három űrhajóssal a fedélzetén szintén sikeresen kacsolódott hozzá, automata üzemmódban és kézi dokkolással. Egy évvel később a Sencsou-10 űrhajó szintén három kínai űrhajósával, köztük az első nővel, többször is összekapcsolódott a Tienkung-1-gyel.

2016 óta már a Tiankung-1 utódja is a Föld körül kering. Az új kínai űrlaborban az ott dolgozó két asztronauta hosszabb időt tölthet, mint a korábbi modellben. A Tiankung-2-nek nagyobb a tárolókapacitása és ez az első, amely újratankolható.

A laborok feladata, hogy előkészítsék a tervek szerint 2022-ben elkészülő kínai űrállomás építését és üzemeltetését. Amikor a Nemzetközi Űrállomás (ISS) várhatóan 2024-ben befejezi működését, Kína lesz az egyetlen nemzet, amely állandó állomással rendelkezik a világűrben. A kínai űrállomás a maga 60 tonnájával lényegesen kisebb lesz, mint a 240 tonnás ISS. A rövid távú missziók esetében hatfős legénységnek ad majd otthont, a hosszabbakhoz háromfősnek. Korábbi hírek szerint az űrállomás 60 négyzetméteres lesz, központi, 18,1 méteres modulja 20-22 tonnát nyom majd. Ehhez csatlakoztatnak két független laboratóriumot.

Kína 2003-ban a világ harmadik országaként bocsátott önerőből embert az űrbe, s azóta is igen gyors ütemben fejleszti űrprogramját.

Kiemelt kép: Europress/AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik