Nagyvilág

Újabb pornószínésznő állítja, hogy Trump „meg akarta ismerni”

Újabb pornószínésznő állítja, hogy egy 2006-os golfversenyen Donald Trump hotelszobájába invitálták - jelentette helyi idő szerint szombaton a The Daily Beast című amerikai hírportál.

Egy nappal korábban a The Wall Street Journal (WSJ) című konzervatív lap számolt be arról, hogy Trump egyik ügyvédje intézte, hogy egy pornószínésznő, a filmekben Stormy Daniels néven szereplő Stephanie Clifford pénzért cserébe hallgasson arról, hogy a golfversenyen együtt volt az elnökkel.

A szintén a felnőttfilmes szakmában dolgozó Alana Evans története megerősíteni látszik a lap értesülését. Evans azt állítja, hogy akkoriban nagyon jóban volt Clifforddal, a környéken járt, és össze is futottak.

Stormy elmesélte, hogy találkozott Donald Trumppal, hogy van ez a golfverseny, és utána együtt lesznek, és engem is hívott. Stormy azt mondta, Donald pontosan tudja, hogy ki vagyok, és meg akar ismerni

– mondta el Alana Evans a The Daily Beastnek.

Ethan Miller/Getty Images/AFP

Evans elmondása szerint kolléganője az este folyamán többször is hívta, de ő nem ment.

Négyszer-ötször hívott, az utolsó kettőnél már Donaldnál volt, hallottam is őt, ahogy belebeszél a hívásba, s azt mondja: gyere, Alana, bulizz velünk, várunk rád

– mesélte Evans a lapnak.

A The Daily Beast azt írja másik két, egymástól független forrásuk is megerősítette Trump kapcsolatát Clifforddal. A The Daily Beast azt írja, hogy a 2016-os választások előtt tárgyaltak is Clifforddal arról, hogy megírják a sztorit.

A Fehér Ház nem reagált a Daily Beast megkeresésére, de pénteken a WSJ-nek azt mondták: régi, újrahasznosított történetekről van szó, melyek a választás előtt is megjelentek, s melyeket Trump akkor is erőteljesen tagadott.

Trump 2005-ben vette feleségül Melaniát, aki 2006 márciusában adott életet közös gyermeküknek, Barronnak.

Kiemelt kép: Europress / AFP / Jim Watson

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik