Tech

Emberi erővel is hajtható az okostelefon

mobiltelefon (mobiltelefon, laptop, )
mobiltelefon (mobiltelefon, laptop, )

Ha valaki sajnálná az áramot a készülékébe, vagy egyszerűen nem lenne hozzáférése egy konnektorhoz, kurblival is újratöltheti a megfáradt kütyüket.

Korábban is megemlékeztünk már az Etón azon termékeiről, melyek működésükhöz nem igényeltek vezetéket és konnektort, legyen szó napelemes rádióról vagy kurblis zseblámpáról. Legújabb fejlesztésük, a BoostTurbine azonban a többi kütyüt is folyamatosan el tudja látni árammal – feltéve, ha az embernek van rá energiája.


Nem csak iPhone tölthető így (Fotó: Etón Corporation)

Jelenleg két modell érhető el: a BoostTurbine1000, amely 1000mAh akksit rejt a kurbli alatt, illetve a BoostTurbine2000, ami értelemszerűen kétszer ekkorát – az előbbi 49, míg az utóbbi 59 dollárért kapható. A vészhelyzetekre kitalált eszköz használhatóságát garantálja, hogy az USB mellett microUSB segítségével is csatlakoztatható a tölteni kívánt kütyü.

A cég leírása szerint egypercnyi tekeréssel nagyjából annyi energiát lehet mondjuk egy telefonba pumpálni, ami elegendő egy félperces telefonhívásra vagy néhány rendkívül fontos SMS-re. S bár szerencsére a legtöbben nem nagyon szoktunk annyira eltávolodni a civilizációtól, hogy ne találjunk egy kósza konnektort, nem nehéz elképzelni azokat a helyzeteket, melyeknél ez a kurblis megoldás akár életeket is menthet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik