Sport

A tanulás miatt hagyja abba az élsportot a korosztályos Európa-bajnok Jankó Flóra

Az utánpótlássport.hu-nak nyilatkozott az MTK 20 éves kosárlabdázója, Jankó Flóra, aki elmondta, szép sikeri ellenére befejezi aktív sportolói pályafutását, és az egyetemi tanulmányaira, a civil életére fókuszál a továbbiakban.

Ahogy a portál írja, fiatal kora ellenére már utánpótlás-vb bronzérmes és Európa-bajnok is, így a döntése valahol meglepő. Ha viszont elolvassuk, mit mond, rögtön megértjük, miről is van pontosan szó.

Az élsportolók élete mindig nagyon kockázatos. Bármikor eljöhet az a pont, amikor már nincs értelme folytatni. Nagyon kicsi az esély, hogy valaki olyan szintre ér el, amikor kényelmesen meg tud élni belőle. Nem szerettem volna kockáztatni. Nehéz volt kimondani a végszót, mivel olyan emberek vettek körbe, akikért mindent megtettem volna, de el kellett jönnie annak az időnek, amikor már csak magamra és saját a jövőmre gondolok

– nyilatkozta Jankó.

A 20 éves sportoló korát meghazudtoló módon mérte fel a lehetőségeit, és úgy látta, kockázatos lett volna folytatnia sportpályafutását. Egy, a sikert kis túlzással csak az olimpiai aranyérmekben, illetve a labdarúgó-válogatott egy-egy győzelmében mérő országban Jankótól kitelt még egy tételmondat, amely minden egyes fiatalnak irányt adhat a jövőben:

Ebben a közegben már nagyon korán magunkra vagyunk utalva. Egészen addig érdemes (az élsportot) csinálni, amíg építi a személyiséget. Amint kényszernek érzi valaki, jobban teszi, ha minden erejét összeszedi, és abbahagyja.

Kiemelt kép: mtk.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik