A sziget-szabály kimondja, hogy amennyiben egy faj szigeteken és a szárazföldön is jelen van, úgy a populáció nem lesz egységes: a szigeteken a kevesebb ragadozó miatt a kisebb élőlények átlagos mérete nő, míg a nagyobb fajoké a kevesebb táplálék miatt csökken. Gondoljunk csak az ázsiai elefánt egyik alfajára, a Borneó szigetén élő borneói törpeelefántra, amely valamivel alacsonyabb szárazföldi rokonainál.
Az Ecology and Evolution folyóiratban megjelent új tanulmány szerint a tupajára nem igaz a fenti szabály – számol be az IFLScience. A faj egyedeinek testmérete ugyanis azonos a szigeteken és a Maláj-félszigeten.
A kutatók természettudományi múzeumokban őrzött közönséges mókuscickányokat vizsgáltak. A 260 példányt 122 év alatt gyűjtötték be az intézmények.
Az egyedek elemzése közben a kutatók azt is ellenőrizték, hogy a faj igazodik-e egy másik biogeográfiai törvényhez, a Bergmann-szabályhoz. Ez azt mondja ki, hogy az eltérő éghajlati körülmények közt élő rokon fajok és populációk átlagos testmérete a hidegebb viszonyok felé haladva nő – erre jó példa az Antarktiszon élő hatalmas pingvinfaj, a császárpingvin. A Bergmann-szabályt a szélességi övek mentén szokták vizsgálni.
Sőt, a faj esetében épp a Bergmann-szabály ellenkezője igaz: minél messzebb él egy példány az Egyenlítőtől, átlagosan annál kisebb.
A csapat arra jutott, hogy a közönséges mókuscickányok méretét leginkább a földrajzi szélesség, illetve a szigetek és a szárazföld közti maximális tengermélység határozza meg – a jobban elszigetelt populációk egyedei általában nagyobbak. Az elemzés azt is felfedte, hogy a kisebb szigeteken kisebb egyedek élnek.
Bár rengeteg fajra igaz a sziget- és a Bergmann-szabály, egyik törvény sem tekinthető általánosnak. Eric J. Sargis, a tanulmány vezető szerzője szerint eredményeik azt mutatják, hogy a széles körben elterjedt fajok esetében a biogeográfiai szabályok vizsgálatakor több változót is figyelembe kell venni.
(Kiemelt kép: Thinkstock)
