Belföld

Túszul ejtettek egy amerikai katonát Irakban

Túszként tartanak fogva Irakban egy amerikai katonát, aki a múlt héten, egy amerikai konvoj ellen Bagdadtól nyugatra végrehajtott támadásban tűnt el egy társával együtt - jelentette pénteken az ABC televízió.

Az MTI a hírcsatornára hivatkozva közölte, hogy az amerikai hadsereg birtokában van egy videokazetta, amelyen az eltűnt katona iraki felkelők fogságában látható. A kazetta eljutott az al-Dzsazíra arab hírtévéhez is, amely azonban még nem sugározta a felvételt.

A képsorokat pénteken juttatták el az Irakban lévő amerikai hadsereghez – közölte az ABC tévében az amerikai védelmi minisztérium egy illetékese, aki egyelőre csak annyit árult el, hogy a katona egyenruhában látható a felvételen.

Iraki felkelők múlt pénteken reggel a Bagdadtól 10 kilométerre lévő Abu Garibba vezető országúton támadtak rá egy üzemanyagot szállító amerikai gépkocsioszlopra. A támadásban legkevesebb kilencen vesztették életüket, két amerikai katonának nyoma veszett.

A támadás után eltűnt egy amerikai olajtársaság hét alkalmazottja is. Lehet, hogy közülük négyük holttestét találták meg nemrég egy árokban a támadás helyszínéhez közel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik