Sport

A szlovén hokikapitány: a magyarok tudják mi kell a sikerhez

John Harrington külön beszélt a magyar válogatottról.

Az 52 éves amerikai szakember a nemzetközi szövetség honlapjának elmondta: úgy érzi, a tornán szereplő csapatok mindegyike “versenyképes”, ugyanakkor a magyarokról külön beszélt.

Kiemelte: a magyar csapatnak van tapasztalata, hogyan kell megnyerni egy divízió I-es vb-t, és ennek köszönhetően tavaly a legmagasabb osztályban szerepelhetett.

“Tudják, mi kell a sikerhez” – jegyezte meg Harrington, aki játékosként tagja volt az 1980-as Lake Placid-i olimpián aranyérmes amerikai válogatottnak, mi több, a szovjetek elleni győztes gólnál ő volt az egyik előkészítő.

A szlovénok szereplését befolyásolhatja, hogy világsztárjuk, az észak-amerikai profiligában (NHL) érdekelt Los Angeles Kings csatára, Anze Kopitar tud-e játszani, vagy pedig az NHL rájátszásában lesz jelenése.

A ljubljanai tornán a szlovén és a magyar együttes mellett a horvát, a brit, a lengyel és a dél-koreai válogatott vesz részt, és csak az első helyezett jut fel a világelitbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik