Belföld

Péntekig lehet jelentkezni a Tiszta Magyarországért akcióra

A "Tiszta Magyarországért" országos környezetszépítő mozgalomra április 30-ig nyújthatják be jelentkezésüket a pályázó önkormányzatok - közölte a Magyar Turizmus Rt. (MT Rt.) csütörtökön közleményben.

Az MT Rt. kezdeményezésére, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium együttműködésével március végén „Tiszta Magyarországért” néven országos környezetszépítő mozgalmat indított el a két szervezet.

A pályázatra azok az önkormányzatok pályázhatnak, amelyek a helyi polgárok és civil szervezetek bevonásával közös akcióban vállalják a településük arculatát rontó illegális hulladéklerakók felszámolását és a közterületek megtisztítását. A két szervezet által biztosított, 26 millió forintnyi alapból a legeredményesebb városok másfél, a községek pedig egymillió forintos összeget nyerhetnek.

Április 24-25-re a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a magyarországi nemzeti parkok önkéntes takarítását hirdette meg, de az akcióhoz április 29-én, a délutáni órákban maguk a Magyar Turizmus Rt. vezetői, munkatársai is csatlakoznak, akik Kelecsényi Ágnes vezérigazgató-helyettes irányításával a budapesti Moszkva teret igyekeznek megtisztítani a felhalmozódott szeméttől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik